Szülésügyi minisztériumot hoznának létre

Az elkövetkező tíz évben a mostani évenkénti 80 ezerről 110 ezerre kellene emelni a magyarországi születésszámot, hogy még időben fel lehessen lépni a rossz demográfiai folyamatok ellen - véli egy új hazai tanulmány.

A statisztikusok szerint a legpozitívabb jóslatok alapján sincs realitása annak, hogy ismét elérjük a tízmilliós lélekszámot. Részletek itt.

"Egész Európára jellemző, hogy nincs meg a kettő fölötti reprodukciós ráta, vagyis a családonként két gyerek, amely a népesség fenntartásához szükséges. Magyarország a másfeles mutatójával ezen belül is a sereghajtók között van" - írja a napi.hu . A problémára egy újonnan megjelent tanulmánykötet igyekszik megoldást találni, ami a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya, a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Civil Alkotóműhely, az ELTE és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával jött létre.

Jelentősen növelni kellene a hazai születésszámot egy friss tanulmány szerint
Jelentősen növelni kellene a hazai születésszámot egy friss tanulmány szerint. Fotó: iStock

Mint az a kötetet bemutató eseményen elhangzott, néhány változtatással rövid időn belül jó eredményeket lehetne elérni. A többi között ezek közé tartozik, hogy a mesterséges megtermékenyítésre adott támogatást ne csak házastársak vehessék igénybe. Célszerű lenne jobban szűrni azokat a betegségeket is, amelyek akadályt jelenthetnek a gyermekvállalás előtt, valamint növelni kellene a gyerekszülés után járó támogatási összegeket is.

A tanulmány szerzői szerint 2030-ig 80-ról 110 ezerre kellene emelkednie a születések számának Magyarországon. Lévén, hogy a témakör igen összetett, a szerzők azt javasolják, hogy az ügy kezelésére hozzon létre az állam egy új minisztériumot.

"Az elképzelések között kiemelten célozzák a 35 év feletti, szülőképes nőket, akik még kellően sokan vannak ahhoz, hogy változásokat idézzenek elő (ők a Ratkó-unokák), ehhez viszont már csak néhány év áll rendelkezésre" - írja a napi.hu. A tanulmányhoz készített felmérések szerint téves az az általánosnak tekinthető vélekedés, miszerint a nők azért nem foglalkoznak a gyerekvállalással, mert karriert akarnak. A megkérdezettek között közel ötször annyian vannak, akik a családjuknak szeretnének élni, mint azok, akik inkább karrierre vágynak elsősorban, mindazonáltal a többség, a nők mintegy 70 százaléka egyensúlyt szeretne teremteni életében a kettő között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.