"Szeretnénk valami pozitív dolgot, élményt vinni az egészségügyben dolgozók életébe"

Miért költ pénzt az egészséges életmód népszerűsítésére, a kórházi ellátás jobbá tételére és elismerésére a világ legnagyobb gyógyszergyára Magyarországon? Nem az lenne az érdeke, hogy minél több beteg szedje a gyógyszereit és termelje neki a profitot?

Százéves, antik szemüvegkeretek gyűjtéséről, mentőautó-makettekről és motorozásról volt szó az első pár percben, de legalább ilyen érdekes volt, amikor arról kezdett beszélni Rékassy Balázs, a Pfizer közkapcsolati, stratégiai és ügyfélkapcsolati igazgatója, hogy mégis miért jó egy gyógyszercégnek az egészséges életmódot támogatni.

- Amikor én először szembesültem azzal, hogy gyógyszergyár támogat olyan programot, amely betegségek megelőzéséről szól, akkor meglepődtem, hiszen úgy gondoltam, a gyártók érdeke az, hogy minél több legyen a beteg - nem pedig az, hogy minél kevesebb.

- Kicsit furcsa lesz a válasz, de én azt gondolom, hogy Magyarországon - sajnos - van elég beteg, ezért nyugodtan megengedhetjük magunknak, hogy az egészségre hívjuk fel a figyelmet. Attól nem kell félnünk, hogy nem lesz, akinek felírják a készítményeinket. A Pfizer a világ legnagyobb gyógyszergyártó vállalata, Magyarországon pedig az első 5 közül az egyik, és ez a pozíció kötelez minket: fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalást. Számtalan területen vállalhatnánk jótékony tevékenységet, de számunkra természetesen az egészség, az ellátás színvonala, a dolgozók elégedettsége a legfontosabb.

- A mai egészségügynek és a kórházi szektornak annyi problémája, nehézsége van, annyi keserűséget, kemény napot kell átélnie, hogy nem lehet eléggé megbecsülni a munkájukat, kitartásukat. Szeretnénk valami pozitív dolgot, élményt vinni az egészségügyben dolgozók életébe - ezért támogatjuk a HáziPatika.com "Az év kórháza" versenyét, idén egymillió forinttal: ebből számítógépeket vásárol a HáziPatika.com a kategórianyertes és fődíjas intézmények számára.

Egyébként pedig egy másik program is fűződik a nevünkhöz, és hiszem, hogy a kettő valahol összeér. Az
"Nincs de!" target="_blank"> kampányhoz kapcsolódik, és az egészséghez való hozzáállást, tudatosságot, az egészséges táplálkozást, a dohányzás visszaszorítását, a rendszeres testmozgást állítja célpontba.

Én úgy gondolom, hogy a kórházi dolgozók is egyszerre "civilek" és egészségügyi dolgozók, akik maguk is sokat tehetnek az egészségükért, és példát mutatnak, gyógyítanak, illetve részt vesznek a betegségmegelőzésben. Nem titok, hogy örömmel látnánk, ha olyan intézmény nyerne valamely kategóriában, ahol a dolgozók is összefognak, és például dohányzásról leszoktató programban vesznek részt, vagy a vezetés támogatja a dolgozók egészségesebb életvitelét.

Persze a döntés a betegek, a szavazók kezében van, de hátha gondolnak erre is, amikor értékelik az egyes intézményeket.

- Egyébként van értéke annak, hogy ha a betegek kiemelnek egy kórházat a többi közül? - A XXI. században élünk, és tudomásul kell venni, hogy egyre fontosabb a páciensek, ügyfelek véleménye, hiszen az egészségügyben is megvan a választás szabadsága, mindenki olyan ellátást szeretne igénybe venni, ahol magas a színvonal. Én úgy gondolom, hogy ez a verseny most már az intézmények számára is fontos, figyelik, hogy ki és mivel érdemli ki az elismerést.

Az eddigi nyertesek egyébként meg is osztották a tapasztalataikat erről, Kocsis Gábor, a HáziPatika.com ügyvezetője az idei versenyt elindító sajtótájékoztatón el is mondta, hogy az intézmények büszkén viselték a helyezésért járó díjat, a dolgozókat motiválta a tudat, hogy a betegek szerint (is) jól dolgoznak, és ezt kommunikálták különböző rendezvényeken, fórumokon. A betegek pedig gratuláltak az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak.

- Ön hosszabb időt töltött Angliában, ahol egészség-gazdaságtant, egészségpolitikát tanult. Ön szerint milyennek kell lennie egy jó kórháznak? - Bristolban volt szerencsém dolgozni egy olyan intézményben, amelyet 1943-ban az Amerikai Hadsereg ideiglenes katonai kórházként építtetett - és még ma is működik. Teljesen egyszerű, puritán épület, egy hosszú folyosóról nyíltak keresztfolyosók, ahol huszonvalahány ágyas kórtermek voltak. Lehet, hogy a távolság megszépíti az emlékeket, de úgy emlékszem rá, mint egy jó kórházra, ahol kiváló hangulat és hatékony munka volt. Egyszóval nem biztos, hogy az infrastruktúrától, a tetszetősségétől és modernségétől jó egy kórház!

Ami viszont biztosan kell egy jó kórházhoz, az a szervezettség - és ebben nem állunk túl jól Magyarországon. A praktikus betegutak megszervezése nem az erősségünk. Pedig az fontos, hogy odataláljon a beteg, könnyen megtalálja az osztályokat, vizsgálókat, ne töltsön el feleslegesen időt valahol: tehát egy olyan rendszerbe kerüljön, ahol az ő szempontjából is végig van gondolva minden.

A másik fontos ismérve egy jó kórháznak a hozzáállás, az attitűd. A segítőkészség, kedvesség nem kerül pénzbe - bár az is igaz, hogy nehéz úgy mosolyogni, hogy anyagi gondokkal kell szembenézni intézményi és egyéni szinten is.

Ne legyünk álszentek: tudjuk, hogy a kórházak pénzügyi gondokkal küszködnek, nehéz hatékonyan működtetni őket. Változik a világ körülöttünk, erre reagálnia kell az egészségügynek. Például egyes járványos, fertőző betegségek szinte megszűntek - feleslegesek az ágyak, intézmények. Más betegségtípusokból viszont egyre több a beteg - ott pedig nincs elég kapacitás a megelőzéshez, kezeléshez. Ha modern, fenntartható, igazságos, az esélyegyenlőséget biztosító egészségügyi ellátást szeretnénk ennyi pénzből, ami a rendelkezésre áll, akkor nem tehetjük meg, hogy fenntartunk 150 intézményt, és azt várjuk, hogy kinek mikor rohad szét először a műtője vagy bármije.

Nem rugalmas Magyarországon az egészségügy, pedig erre is szükség lenne ahhoz, hogy hatékonyabb legyen az ellátás - és talán ezzel összefüggésben lehet, hogy mi magyarok nem vagyunk mobilisak országon belül. Míg Nyugat-Európában könnyedén költöznek több száz kilométert is amiatt, mert átszerveztek egy munkahelyet, vagy az egészségügyi ellátásban máshol van szükség szakemberre, addig nálunk ez ritka.

- Az orvosokról viszont sokan állítják, hogy jó hír övezi a világban, tehetségesek, képzettek és ügyesek. Ön is tapasztalta ezt pozitív imázst? - Orvosként a baráti környezetemben azt tapasztaltam, hogy ha bármelyikük úgy döntött, hogy ezentúl külföldön dolgozik tovább, akkor eddig mindegyiküket szívesen fogadták: megállták a helyüket bárhol, mennek felfelé a szakmai ranglétrán, megbecsülésnek örvendenek. Ez fájó számomra magánemberként is, mert számos olyan orvosbarátom van, aki már külföldön boldogul.

Milliókat költöttünk a képzésükre, majd egyre nehezebb és ellehetetlenülőbb munka- és életkörülményeket teremtünk számukra, hogy végül itt hagyják az országot. Veszni hagyjuk a tudást, ahelyett, hogy megpróbálnánk inkább a betegeket idehozni külföldről. Az egészségturizmus, a külföldi betegek magyarországi gyógykezeléséből haszna származna a magyar államnak.

Ne Kovács doktor menjen el Angliába 20 éves tapasztalatával és érezze magát örök "külföldinek" távol a hazájától, hanem az angolok jöjjenek ide, ha ott hosszú a várólista egyes beavatkozásoknál.

Lehet, hogy kevesebb, de jobban megfizetett kórházban jobb ellátást kaphatnának a betegek, jobb lenne az infrastruktúra, a "hotelellátás". És akkor a külföldi betegek is elmondhatnák a véleményüket az orvos-szakmai ellátásról, infrastruktúráról, ellátásról, ápoló és szakszemélyzetről, környezetről és tisztaságról - tehát hozzájárulnának a szavazáshoz, hogy kiderüljön: melyik intézmény lesz "Az év kórháza".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.