Rengeteg eSzemélyit adtak már ki

Már több mint 4 millió eSzemélyi van forgalomban - adta hírül a Belügyminisztérium. A chipet is tartalmazó személyazonosító igazolványokat 2016-ban vezették be.

Az elektronikus chipet is tartalmazó személyazonosító igazolványok egymásra rakva közel négyszer olyan magasak lennének, mint a Kékestető, egymás mellé helyezve pedig légvonalban Hegyeshalomtól egészen Nyíregyházáig érnének el - olvasható a minisztérium közleményében.

Több mint négymillió eSzemélyi van már forgalomban
Több mint négymillió eSzemélyi van már forgalomban (fotó: Máthé Zoltán/MTI)

Az új típusú személyigazolvány az egészségügyi ellátásban, illetve több közösségi közlekedési szolgáltatónál már használható. Az okmány a legszigorúbb adatbiztonsági követelményeknek is megfelel, tároló eleme biztonságát, az adatok jogosulatlan felhasználástól való védelmét az okmányhoz tartozó PIN kódok biztosítják. Chipje - egyebek mellett - akár két, vész esetén hívandó telefonszámot is tárol.

Az okmányról és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokról bővebb információ található az eszemelyi.hu oldalon, de a Kormányzati Ügyfélvonal 1818-as ingyen hívható telefonszámán is a nap 24 órájában válaszolnak az ügyintézők - hívta fel a figyelmet a minisztérium.

Már 4 millió eSzemélyi van forgalomban
Grafika: Belügyminisztérium

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.