Növényi csírák terjesztik a véres hasmenést?

Növényi csírafajták terjeszthetik a németországi hasmenésjárványt egy vasárnap esti bejelentés szerint.

A Hannoverben tartott rendkívüli sajtóértekezleten Gert Lindemann, a tartományi mezőgazdasági miniszter közölte: a legújabb vizsgálatok szerint a fertőzést Uelzen városának egyik mezőgazdasági üzeméből több tartományba is szállított csírafajták okozhatják.

A hannoveri mezőgazdasági miniszter nem közölte, hogy a hatóságok miként kerültek az újabb információ birtokába. Ugyanakkor azt állította, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok meggyőzőnek tűnnek, ezért a növényi csírák fogyasztásának elkerülésére szólított fel. Hangsúlyozta, hogy a végleges laboratóriumi vizsgálati eredmény egyelőre nem áll rendelkezésre, ám hétfőre várhatóan elkészül.

Gert Lindemann elmondta, hogy a szóban forgó uelzeni üzemből több tartományba szállítottak különböző vetőmagokból nyert csírafajtákat: többek között Hamburg, Schleswig-Holstein, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, továbbá Hessen tartományokba, valamint különböző alsó-szászországi megrendelőkhöz. A megrendelők között nagy számban éttermek, vendéglők, kantinok voltak. A miniszter szerint az üzem több dolgozója is megbetegedett a fertőzésben, az üzemet azonnali hatállyal bezárták.

Az egyik német tévécsatorna szerint összesen 18 különféle növényi csírára gyanakszanak.

Szakértők szerint a különböző növényi csírák gazdagok fehérjében és vitaminokban, ezért nyersen is előszeretettel fogyasztják azokat. Ugyanakkor a múltban már több alkalommal is különböző fertőzéseket okoztak, ezért a hatóságok újból és újból eltanácsoltak a nyers formában történő fogyasztásától. Különösen bizonyos "rizikócsoportokat" óvtak ettől, mindenekelőtt gyermekeket, idősebbeket, terhes nőket és legyengült szervezetű embereket.

Közben Németországban a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma 21-re emelkedett. A megbetegedettek, illetve a gyanús esetek száma immár meghaladja a 2600-at, és közülük több mint 600-ra emelkedett azoknak a száma, akik életveszélyes vagy legalábbis válságos állapotban vannak. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.

A növényi csírák már évekkel ezelőtt Japánban a mostanihoz hasonló, bár kevésbé agresszív EHEC-bélbaktérium járványt okoztak. A német adatok szerint az ázsiai országban a retekcsíra fogyasztása során annak idején több ezren betegedtek meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.