Nem értek be a kórházba, mentőautóban született a kislány

A kis Lia rögtön fel is sírt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 20 év körüli, 38 hetes kismamához, akinek nem sokkal azelőtt kezdődtek a fájásai. A mentősök perceken belül a helyszínre értek és megvizsgálták a nőt, majd el is indultak a kórházba, útközben azonban felgyorsultak az események. Újabb mentőegység segítségét kérték tehát, miközben felkészültek a szülés levezetésére – számol be Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat. 

A kismama a mentők segítségével mindössze néhány perc alatt világra hozta kislányát, Liát, aki rögtön fel is sírt. Ekkor az esetkocsi bajtársai is megérkeztek a helyszínre, az életmentők ellátták az újszülöttet és az édesanyát, akiket végül stabil állapotban szállíthattak kórházba.

Egy közúti balesetnél vagy kritikus állapotú rosszullét esetén minden perc számít. A mentők hívása után zaklatott várakozás kezdődik, számolva a másodperceket. Ilyen helyzetekben jól jöhet a motoros mentők gyors és hatékony segítsége. Így dolgoznak a motoros mentősök

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.