Ne vegyen hullajelöltet ajándékba!

És az is szomorú tapasztalat, hogy sok kisnyúl, kiscsibe végzi a kukában, mert agyonszeretgették, az állatot túl sok stressz érte, nem megfelelő élelmet adtak neki, és ezzel a halálát okozták.

Évente 200-250 nyúl végzi szerencsétlen módon az utcán, esetleg pusztul el a gondoskodás hiánya miatt - indokolják számokkal is kérésüket.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga tehát kéri az embereket, hogy ne ajándékozzanak élőállatot, vegyenek inkább plüss nyuszit! Készüljenek családi programokkal, fessenek tojást, menjenek játszóházba, állatkertbe...


Csak nyulat ne!

A Fővárosi Állatkert idén sem fogadja be a megunt nyulakat. Azt javasolják a húsvéti nyúlvásárláson gondolkodó embereknek, fontolják meg, hogy tudnak-e tartósan, a jó gazda gondosságával eljárni a nyúltartás során, betartva az állatvédelmi törvényben rögzített szabályokat is! "Az utolsó olyan években, amikor az Állatkert még befogadta a húsvéti nyuszikat, főként olyanok éltek ezzel a lehetőséggel, akik eleve azért nem foglalkoztak az állattartás felelősségének kérdésével, mert kifejezetten számoltak azzal, hogy az ünnep után a nyulakat - és ezzel a felelősséget is - úgymond 'lepasszolják' az állatkertnek.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga azt szeretné, ha állatkínzásnak minősítenék a közterületen történő nyúlárusítást - ezzel elejét lehetne venni annak, hogy tárgyként, húsvéti kellékként bánjanak egy élőlénnyel.

Sok kisnyulat rendkívül korán választanak el az anyjától, nem is biztos, hogy életben maradnak. Ez már önmagában állatkínzás! Ráadásul zsúfolt ketrecekben, dobozokban árusítják őket - mivel van rájuk kereslet a szülők részéről.

Jó lenne, ha a szülőkben is tudatosulna: a tenyérnyi méretű kisnyusziból egy éves korára akár hat kilós példány is lehet, ráadásul természetes élőhelyén félénk, gyanakvó, a nyugalmat szereti.

Ha zajos környezetben él, az őt ért stressz miatt a környezetére és magára káros tulajdonságokat vesz fel, éjjel zajt csap, a rácsot "pattogtatja", a lakásban károkat okoz. Tudták, hogy a nyúl emelgetéskor rúgkapálásával komoly sérüléseket is okozhat a gyereknek?

Hogy kerül a nyúl a húsvéti ünnepbe?

A magyar húsvét szavunk a hús ekkori elfogyasztását jelöli. Több európai nyelven a Teuton (Norsze) Östra istennő ünnepének a neve ragadt a húsvétra: Oster(német), Easter(angol). Az istennőt szimbolizálta a tojás és a nyuszi.

A tojást tojó nyúl "ötlete" az 1700-as években született meg az Egyesült Államokban. A pennsylvaniai holland telepesek az "Osterhase" vagy "Oschter Haws" (azaz a Húsvéti Nyúl) eljövetelét várták, a jó gyerekek - a Mikuláshoz hasonló ünnepi szokás szerint - ajándékot, főleg színes tojásokat kaptak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +2 °C
Minimum: -2 °C

Többnyire borult idő várható, újabb hullámokban kell számítani csapadékra, amelynek halmazállapota már döntően (saras) eső lesz. Az Északi-középhegységben egyre kisebb területre szorul a havazás, ott átmeneti ónos eső, fagyott eső előfordulhat az esőbe váltás előtt. Az általában keleties irányú szelet főként az éjszaka első felében az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kísérhetik élénk lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de hajnalban több helyen ennél enyhébb idő lesz. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.