Megkapják a háziorvosok a támogatást

A napokban megkapják a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátó fogorvosok a havi 130 ezer forintos praxistámogatást, amely március 1-jétől jár nekik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az orvosi kamara elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence elmondta, hogy a háziorvosi praxisok finanszírozása évek óta nő, 2010 óta 70 százalékkal emelkedett az alapellátás támogatása. "Az igazán nagy emelkedés az utóbbi években volt érezhető, hiszen már negyedik éve nő 130 ezer forinttal a háziorvosok támogatása" - emelte ki. Emlékeztetett arra is, hogy a jogszabályok lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok elengedjék a háziorvosi vállalkozások iparűzési adóját, ezzel is könnyítve gazdálkodásukat. Bíznak abban, hogy az alapellátásnak juttatandó pluszforrások tovább tudják javítani az alapellátás színvonalát és egyre több orvost győznek meg arról, hogy a háziorvoslást válasszák - tette hozzá.

Havi 130 ezer forintos praxistámogatást kapnak
Havi 130 ezer forintos praxistámogatást kapnak

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kijelentette: a kormány felismerte, hogy az alapellátást meg kell erősíteni, így az utóbbi években jelentősen növelték a finanszírozást. A kamara már 2007-ben jelezte a háziorvosi praxisok alulfinanszírozottságát, az utóbbi években azonban a kormány felismerte, hogy az alapellátás megerősítése alapvető népegészségügyi kérdés, és jelentős finanszírozásemelés történt - közölte. Ugyanakkor hozzátette: nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik alkalmazottként dolgoznak, így hozzájuk a fenntartón keresztül kell megérkeznie a megemelt finanszírozásnak, ami még nem minden esetben biztosított. Ezzel kapcsolatban eredményes tárgyalásokat folytatnak a kormánnyal - mondta.

Arra a kérdésre, hogy indikátorrendszerhez kötnék a finanszírozásemelés egy részét, Éger István azt mondta, az érdekképviseletek ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg nem összemérhető az alapellátásban a bérre eső bevétel a szakellátásban dolgozók bérével, addig az emelést rezsitámogatásként kell adni. Azonban sikeresen túl vannak az indikátorrendszer korszerűsítésén, így "nyitott az út, és lassanként elkövetkezhet az az időszak", amikor figyelembe tudják venni a minőségi mutatókat, illetve a praxis méretét, az ellátotti betegszámot.

A Borsod megyei Felsőtelekesnek tizenhárom éve nincs saját háziorvosa. A helyettesítő orvos hetente kétszer rendel. A közeli Szuhogyban 2006 óta üres a körzet, míg a Nógrád megyei Szirákon öt éve nem találnak háziorvost. Két helyettes doktor látja el a falut. Részletekért kattintson !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire erősen felhős idő várható, de délelőtt délkeleten hosszabb időszakra is kisüthet a nap. Főképp az ország északi, északnyugati részén néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A keleti, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!