Megfejtették a korpa titkát

Feltérképezték a korpát okozó gomba genetikai állományát, ezzel megnyílt az út a hatékonyabb kezelés lehetőségei felé - olvasható a BBC News honlapján.

Az átlagember fején mintegy tízmillió Malassezia globosa található, s ez a hatalmas mennyiségű gomba az emberi fejbőrben termelődő faggyún élősködik. Ez a faggyú védi és teszi vízhatlanná a hajat és a fejbőrt, valamint megakadályozza kiszáradásukat, megmerevedésüket, széttöredezésüket.

A kutatás során kiderült, hogy ez a gomba enzimekkel és egy savas vegyülettel bontja le a faggyút, s ez utóbbi a fejbőr legfelső rétegén áthatolva a bőrsejtek gyorsabb leválását eredményezi: így keletkezik a korpa. Becslések szerint az emberiség fele szenved a korpától, főként a férfiak. A mai korpaellenes samponok ugyan mérséklik a korpásodást, azaz a gombás fertőzést, de száz százalékos védelmet nem nyújtanak.

Csupán 5 évvel ezelőtt fedezték fel, hogy a legtöbb korpásodást ez a gomba okozza. A nemzetközi kutatócsapat tagjai tíz liternyi ilyen gombát sarjasztottak egy tartályban, folyékony nitrogénben lefagyasztották, s ezután apró darabokra törték, és vonták ki belőle a DNS-t. A Malassezia globosa, mint kiderült, a legegyszerűbb organizmus, amelyet eleddig genetikailag feltérképeztek. Génállománya 300-szor kisebb, mint az emberé: 4285 génből áll.

A kutatásról az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (PNAS) jelent meg tanulmány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.