Mint ismeretes, április 12-én a választásra jogosult magyar állampolgárok jelentős többsége úgy döntött, hogy az elmúlt tizenhat évben kormányzó Fidesz-KDNP pártszövetség helyett a Tisza pártnak szavaznak bizalmat. Utóbbi 199 parlamenti mandátumból 141 képviselői helyet szerzett meg, ezáltal alkotmányozó többséggel alakíthat kormányt. Az eddigi bejelentések alapján már tudjuk, hogy az új kormány 16 minisztériumot tervez működtetni a ciklusban. A többi között az egészségügy is külön tárcát kap dr. Hegedűs Zsolt vezetésével, ami talán nem is meglepő, hiszen az egészségügy helyzete a Tisza választási kampányának egyik legfontosabb témaköre volt. Úgy tűnik tehát, hogy a hazai betegellátási rendszer jelentős változások elé néz. Dr. Hankó Zoltánt arról kérdeztük, meglátása szerint mire lehet számítani, illetve mi lenne kívánatos a gyógyszerészet területén az elkövetkező négy évben.
„Vissza kell állítani a bizalmi viszonyt a szakma és a kormányzat között”
Ön 2011 óta vezeti a gyógyszerészi kamarát elnökként, előtte 2006-tól alelnökként vett részt a munkában. Hogyan érdemes a mostani kormányváltásra tekinteni? Régen történt ugyanis hasonló Magyarországon, lényegében felnőtt egy generáció 2010 óta anélkül, hogy hasonló helyzetet átélhetett volna.
Valóban 2006 végén kerültem be a kamara elnökségébe, de a gyógyszerészi szakmapolitikában már az 1989-90-es rendszerváltás idején jelen voltam. Így tehát mostanra 36-37 év folyamataira van rálátásom, és bizony végigéltem hullámvölgyeket és hullámhegyeket egyaránt. Ez idő alatt a gyógyszerészet területén több rendszerváltás szintű változás is történt, és ezeket fontos ismerni ahhoz, hogy a mai helyzetet megérthessük, és lássuk a feladatainkat.
A rendszerváltás idején az 1950-es államosítás óta állami, önkormányzati irányítás alatt működtek a gyógyszertárak, megyénként szervezett vállalatokkal. A gyógyszerészek alkalmazotti státuszban végezték a munkájukat, rendkívül korlátozott jogkörökkel. Aztán 1990-ben a leköszönő kormányzat rendeleti szinten lehetővé tette magángyógyszerészi tevékenység végzését, aminek részeként új, jogelőd nélküli magángyógyszertárak létesülhettek. Az állami és a magángyógyszerészet egy ideig párhuzamosan élt egymás mellett, mígnem ’94-ben megszületett az a törvény, amely alapján az állami tulajdonú gyógyszertárakat privatizálni lehetett. Az irány jó volt egyébként, de a szabályozás közel sem volt tökéletes, és a patikaprivatizációra már más politikai erőtérben került sor. Ezzel együtt szabályozottá vált a patikalétesítés, a gyógyszertáraknak néhány éven belül az úgynevezett személyi jogos gyógyszerész lett a szakmai felelőse. Tulajdonosi oldalon viszont a kezdetektől megjelent az idegen tőke: magyarán a gyógyszertárak egy jelentős részében már akkor sem a gyógyszerészek voltak a fő tulajdonosok.
A következő fontos állomás 2006. A liberalizációs politika olyan radikális piaci átalakuláshoz vezetett, amelynek következtében 2010-ig nagyon sok új gyógyszertár jött létre az országban, döntő többségében nagy gyógyszertári láncok égisze alatt. Csakhogy 2010-re a gyógyszertári vállalkozások több mint negyede veszteségessé vált, és az ágazat több mint 70 milliárd forintos kifizetetlen számlát halmozott fel. Egyszerre volt gazdasági, szakmai és morális válság. A 2010-es parlamenti választást követően a Fidesz-KDNP kormány a kamarával együttműködve le is állította a liberalizációt, és helyette egy szükséglet alapú gyógyszerellátási modell jogszabályi alapjait tette le. Ennek egyik eleme az volt, hogy új gyógyszertár már csak megfelelő geográfiai és demográfiai feltételek mellett jöhet létre, azaz egymástól meghatározott távolságra van szükség, illetve arra, hogy gyógyszertáranként legyen megfelelő számú ellátandó lakosság. Elérendő célként kimondta a nagykereskedők közvetlen és közvetett tulajdonszerzésének tilalmát, a fúziótilalmat, és azt, hogy négynél több gyógyszertárban sem magánszemély, sem vállalkozás nem szerezhet tulajdont. Továbbá meghatározta, hogy a gyógyszertári vállalkozásoknál átmeneti idő után többségi gyógyszerészi tulajdonra van szükség.
A strukturális rendszerváltás 2018-ig jelentős részben meg is történt. És azzal, hogy a 2010-ben lefektetett célokat jelentős mértékben sikerült megvalósítani, a politikával szemben felhalmozódott korábbi bizalmi válság is megszűnt. Ezt követően indítottuk el a szakmai rendszerváltás programját. Az volt a cél, hogy a válságból kikerülve és a piaci bizonytalanságokat magunk mögött hagyva a gyógyszerészet ismét szervesen beépüljön az egészségügy rendszerébe, és a patikák a gyógyszerészi szakmai kompetenciákat megerősítve olyan egészségügyi szolgáltatóként tudjanak működni, amelyekben a betegek együttműködése és a népegészségügyi programokba való bekapcsolódás is megvalósul. Csakhogy kitört a koronavírus-világjárvány, és az akkori egészségpolitikai vezetésnek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a gyógyszerészettel foglalkozzon. Sőt rossz és elmaradó döntések, továbbá ennél is rosszabb kommunikáció miatt a szakma és a politika között újraépített bizalmi kapcsolat is erodálódott. A gyógyszerészet ugyanis egy dinamikusan változó, szabályozott piaci körülmények között működő rendszer, ahol a jogszabályok és a gazdasági feltételek szintjén rendszeresen szükség van a változások lekövetésére. Ezek sem a pandémia alatt, sem az elmúlt években nem épültek be a rendszerbe. Másfelől egy jogszabály csak akkor jó, ha be is tartják, illetve be is tartatják. Márpedig ezzel kapcsolatban is komoly aggodalmaim vannak, ami miatt a hatósággal is többször konfrontálódtunk.
Tehát a szakma és a kormányzat közötti együttműködésben fontos lenne helyreállítani a harmonikus viszonyt. Az MGYK mottója is nagyrészt ezt fogalmazza meg: „rólunk ne nélkülünk”. A Tisza párt választási programjában ugyancsak szerepel egy külön pont, mely szerint „a szakmai kamarák és az egészségügyi érdekvédelmi szervezetek javaslatait meghallgatva, őket partnerként kezelve fejlesztjük az egészségügyet”. Mondhatjuk, hogy mindkét oldalról mutatkozik szándék a szoros kooperációra? Történt is már esetleg egyeztetés a két fél között?
Örülök, hogy említi a mottónkat. Ezt 2010-ben fogalmaztuk meg először, amikor az első szándéknyilatkozat elkészült, majd megállapodtunk a kormánnyal, és ez alapján indult el a liberalizáció leállítása. Akkor úgy fogalmaztunk – és ma is érvényes ez az elvárás – hogy „rólunk soha többé nélkülünk”.
A Tiszának van egy gyógyszerészeti munkacsoportja, amelynek vezetőjével már március végén felvettük a kapcsolatot. Alapelvünk, hogy a kamarának a mindenkori közpolitikával együtt kell működnie, hiszen a közpolitika hozza a döntéseket, legyen szó akár a kormányzatról, akár a hatóságokról vagy az önkormányzatokról. Köztestületként azonban pártpolitikai síkon nem keresünk kapcsolatot. Mindazonáltal a március eleji elnökségi ülésünkön hoztunk egy döntést, hogy azokkal a politikai pártokkal és azok egészségpolitikusaival, amelyek várhatóan be fognak kerülni a parlamentbe, kezdeményezzük a kapcsolatfelvételt. Így történt ez a Tisza, a Mi Hazánk Mozgalom és a Demokratikus Koalíció esetében is.
Érdemes hozzátenni, hogy amióta kamarai vezető vagyok, minden parlamenti választást megelőzően összeállítjuk azokat a szakmapolitikai célokat, amelyeket az elkövetkező ciklusban fontosnak tartunk elérni. Így volt ez 2010-ben, ’14-ben, ’18-ban, ’22-ben és így volt ez idén is. Ezt egy szándéknyilatkozatban szignáltuk az egészségpolitikai vezetéssel, de – szintén a korábbi gyakorlatnak megfelelően – lehetőséget szerettünk volna adni minden, a parlamentbe potenciálisan bekerülő pártnak és egészségpolitikusaiknak, hogy megismerhessék az anyagot. A Tisza gyógyszerészeti munkacsoportjával tehát ezt a szakmapolitikai célkitűzést ismertettük, és kérésükre összegyűjtöttük az elmúlt évekből azokat a javaslatainkat, amelyekről az egészségpolitika nem döntött, ezáltal pedig függőben maradtak.
„A vényköteles gyógyszerek áfamentességét mi is javasoltuk”
Melyek a főbb pontok ezen a kvázi kívánságlistán? Milyen problémákat kellene megoldania az új kormánynak?
A kamarában három nagy területtel foglalkozunk az alapszabályunkat követve: a lakossági gyógyszerellátásban, a kórházi gyógyszerellátásban és a gyógyszeriparban foglalkoztatott gyógyszerészekkel és ehhez kapcsolódóan értelemszerűen a gyógyszerellátás rendszerével.
A lakossági gyógyszerellátás kapcsán az egyik legfőbb célunk az, hogy nemzeti érdekkörben maradjanak a gyógyszertárak, és erre az uniós szabályok is lehetőséget adnak. Fontosnak tartjuk, hogy a gyógyszertárakban biztosított legyen a valódi többségi gyógyszerészi tulajdon és az ehhez kapcsolódó döntési kompetenciák, ami az egzisztenciális függetlenséget is garantálja. Legalább ilyen fontos a gyógyszerészek szakmai függetlensége is. Magyarán az, hogy a szakmai munkájukba ne szóljanak bele külső – nem gyógyszerész – aktorok, illetve a gyógyszerészt ne befolyásolják különféle pénzügyi kényszerek sem abban, hogy mit ajánl vagy nem ajánl a betegnek. Ez tehát az egyik fő csapásirány.
Szintén lényeges, hogy a lakossági gyógyszerellátás szabályozása megfelelő legyen az egészségügyön belül. A gyógyszertárak két értéklánc végpontján helyezkednek el: egyrészt a gyógyszerkereskedelmi értéklánc (gyógyszergyárak, nagykereskedők stb.), másrészt az egészségügyi értéklánc (kórházak, szakorvosok stb.) végpontjaként. Mindkét értéklánc legitim, hiszen a gyógyszerellátás kereskedelmi körülmények között nyújtott egészségügyi szolgáltatás, de a kettő közötti egyensúlyt úgy kell kialakítani szabályozási, gazdasági, hatósági és etikai oldalról, hogy a gyógyszertárak egészségügyi feladataikat magas színvonalon, a betegek objektív érdekét szem előtt tartva el tudják látni. Mindennek az alapja, hogy a gyógyszerészi kompetenciákat jogszabály rögzítse, ezeknek szakmailag meg tudjunk felelni, és a hatósági kontroll is rendezett legyen.
A kórházi gyógyszerellátásban fontos, hogy a gyógyszerészek szakmai függetlenségük megőrzése mellett részt vegyenek a betegágy melletti gyógyító team munkájában, és a klinikai gyógyszerészi kompetenciáikat jogszabályban erősítsük meg. Ami pedig az gyógyszeripart illeti, fontosnak tartjuk, hogy a gyógyszerészek foglalkoztatásához szükséges képzési, továbbképzési és minden egyéb feltétel biztosított legyen.
Az aktuális szándéknyilatkozatunk is ezekből a pontokból indul ki. Ami most kiemelten fontos, hogy azok a finomszabályozási elemek megvalósuljanak, amelyeket már évek óta kértünk a kormányzattól. A gyógyszerellátó rendszer jelenleg tapasztalható anomáliáit ugyanis alapvetően a finomszabályozási elemek elmaradása, a hatékony hatósági fellépés hiánya és a rossz gazdálkodási viszonyok okozzák. Ezen a három területen mindenképpen korrekcióra van szükség. Emellett nagyon fontosnak tartom, hogy azt a fajta bizalmi viszonyt, amely szükséges ahhoz, hogy a szakma és a politika együtt tudjon működni, megpróbáljuk újra felépíteni.
A Tisza párt választási programja nagy terjedelemben foglalkozik az egészségügy témakörével. A gyógyszerészet kapcsán három konkrétumot fogalmaz meg a dokumentum. Ígérete szerint az új kormány 0 százalékra csökkenti az általános forgalmi adót a vényköteles gyógyszereknél, valamint lehetővé teszi, hogy SZÉP-kártyával gyógyszert is lehessen vásárolni. Ezenkívül problémaként veti fel, hogy a vidéki kistelepüléseken hiányos a gyógyszerellátás, mivel sok helyen nincs gyógyszertár. Mi a meglátása ezekről az állításokról?
Ami az áfamentesség kérdését illeti, ez már több évtizeddel ezelőtt is téma volt, sőt mi is kezdeményeztük a támogatott gyógyszerek körében. Akkor a gyógyszertámogatás jelentős mértékben járulékbefizetésekre épült, ami azt is jelentette, hogy ezeknek a befizetéseknek egy része ÁFA formájában került be a központi költségvetésbe. És úgy gondoltuk, hogy az a jó, ha a járulékbefizetések teljes egészében az egészségügy finanszírozását szolgálják. Most nyilván tisztázni kell majd, hogy ez a javaslat csak a támogatott gyógyszerekre fog-e vonatkozni, vagy akár a nem támogatott vényköteles gyógyszerekre is. A lakosságnak viszont könnyebbséget jelenthet, ahogy az is, ha a SZÉP-kártya felhasználható lesz gyógyszervásárlásra is.
A vidéki gyógyszerellátás kapcsán pedig valóban vannak tartósan megoldatlan problémáink. Magyarországon körülbelül 3200 település található. Ezek közel felében nincs gyógyszertár, ahol körülbelül 650-700 ezer ember él. A gyógyszertár nélküli települések túlnyomó többsége 500 főnél kisebb lakosságszámú, ezért nem reális elvárás sem szakmai, sem gazdasági szempontból, hogy ott gyógyszertárak létesüljenek. Ezzel együtt viszont jogos igény, hogy az ott élők is helyben kaphassák meg a gyógyszereiket.
Elvileg többféle megoldási lehetőség is felmerülhet, de egyszerre kell megoldani a logisztikai, szakmai, betegjogi, informatikai, adatvédelmi kérdéseket, és evidencia, hogy a gyógyszer- és betegbiztonsági előírások mellett az úgynevezett zárt forgalmazási rend általános követelményrendszerének is megfeleljünk. És arra is figyelni kell, hogy a gyógyszertár nélküli településhez legközelebbi gyógyszertárak is megmaradjanak. Mert ha távolabból vagy a kizárásukkal próbáljuk megoldani a problémát, ezek elveszítik azt a forgalmukat, amely ma még a működőképességüket biztosítja. A különféle elvi lehetőségek közül van egy, amely a fenti elvárásokat képes teljesíteni, és ezt egy pilotprogram keretei között teszteltük is. Ha viszont a betegek akár futárszolgálattal rendelhetnek gyógyszert bárhonnan, egyrészt a fenti elvárások nem teljesülnek, másrészt a legközelebbi patika el fogja veszíteni a forgalma egy részét, így bezár, és ahelyett, hogy megoldottunk volna egy problémát, máris generáltunk egy újabbat.
A zárt forgalmazás rendjét a gyógyszer beteghez történő eljutásáig biztosítani kell. Ez azt jelenti, hogy minden köztes szereplőnek a gyógyszergyártól a nagykereskedőn át a gyógyszertárig megfelelő engedélyekkel kell rendelkeznie, és e lánc végén a gyógyszertári ellátás részeként csak a beteg vagy közvetlen megbízottja veheti át az adott készítményt. Biztosítani kell továbbá, hogy a beteg egészségügyi adatai védve legyenek, és azokhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá. Mindezen szempontoknak megfelel az a modell, amelynek a pilotját pár évvel ezelőtt Borsod megyében valósítottunk meg.
A modellben a legközelebbi gyógyszertár és az érintett helyi önkormányzatok közötti együttműködésre is támaszkodni lehet. Praktikusan ez azt jelenti, hogy előre meghatározott időben és helyre a gyógyszertár az előzetesen leadott gyógyszerigényeket kiviszi, így a betegek helyben vehetik át a rendelésüket. A legegyszerűbb pedig, ha ehhez a helyszínt az önkormányzatok biztosítják pl. a hivatali épületben. Szükséges egy országosan egységes informatikai rendszer is, amelynek a kapcsolatát az EESZT-vel is biztosítani kell. Az egészen apró településeken pedig szóba jöhet az is, hogy az önkormányzat kijelöl egy közreműködőt, aki a beteg személyes megbízottjaként jár el, a betegek nevében. Persze őt előzetesen fel kell készíteni arra, hogy meg tudjon felelni a kötelezettségnek, biztosítva a betegjogokat, gyógyszerbiztonságot stb.
A pilot keretében fél éven át nyolc településen működött a rendszer. A tapasztalatok igen kedvezőek voltak és azt mutatták, hogy nagyobb léptékben is megvalósítható lehet ez a modell. Nem mellesleg megvan az az előnye, hogy így nem kellene attól félni, hogy például külföldi futárcégek feszítik szét a magyarországi gyógyszerellátás ma kiegyensúlyozott rendszerét, mint ahogyan az történt például Németországban. Ott ugyanis egy évtized alatt mintegy nyolcezer gyógyszertár zárt be, döntően a DocMorris, az Amazon és más hasonló futárcégek rendszerbe lépése miatt.
Érdemes megemlíteni, hogy vannak olyan vélemények is, amelyek szerint elég lenne a gyógyszertár nélküli településekre gyógyszerkiadó automatát kihelyezni. Csakhogy egy ilyen automatába véges számú gyógyszer fér el, miközben a cél az, hogy a lakosságnak a teljes gyógyszerpaletta potenciális elérhetőségét biztosítani tudjuk. A gyógyszerkiadó automaták ugyan szépségtapasznak jók lehetnek, de a vidéki gyógyszerellátás problémáit nem fogják megoldani. Egyébként azokon a településeken, ahol nincs gyógyszertár, a boltokban is forgalmazhatóak a gyógyszertáron kívül is forgalmazható gyógyszerek. De ahogy ezek a kisboltok, úgy az automaták sem tudják biztosítani a vidéki kistelepülések teljes körű gyógyszerellátását.
„A gyógyszerhiányt az orvosok megfelelő tájékoztatása enyhítheti”
Idén márciusban nagy visszhangot keltett a most leköszönő kormányzat egy rendelete, amelynek értelmében a gyógyszertárakban dolgozó gyógyszerészek és az egészségügyi alapellátásban részt vevő, egyetemi végzettségű okleveles kiterjesztett hatáskörű ápolók is felírhatnak majd e-receptet bizonyos esetekben. A rendelet idén szeptemberben lép majd hatályba. Mi a véleménye az intézkedésről? Hogyan látja, alkalmas ez a jogszabály arra, hogy betöltse a funkcióját?
Az EESZT 2017 őszén indult el. Már akkor is tapasztaltuk, hogy a betegek sok esetben úgy jöttek be a gyógyszertárba, hogy elfogyott a vényköteles gyógyszerük, de nem érik el az orvosukat, ezért a segítségünket kérik. Ilyen szituációkban a gyógyszerésznek két lehetősége volt eddig: vagy kiadja a vényköteles gyógyszert vény nélkül, ezáltal jogszabályt sért, vagy nem segít a betegnek, aki adott esetben gyógyszer nélkül marad akár egy egész hétvégére. Az ilyen vis maior esetek feloldására tettünk javaslatot először 2018-ban, és azóta többször is előkerült a téma. Egy 2022-es felmérésünkből pedig kiderült, hogy a rendszeresen gyógyszertárba járó betegek több mint fele, akár nem is egy alkalommal nem érte el az orvosát, amikor elfogyott a gyógyszere. A megkérdezettek 80 százaléka pedig úgy válaszolt, hogy örömmel venné, ha ilyen esetekben a gyógyszertárban tudna segítséget kérni. Magyarán: látható a társadalmi igény a probléma rendezésére.
A gyógyszerészi vényírás tehát hosszabb ideje napirendben van. Tavaly nyáron jelent meg az ezt lehetővé tevő törvénymódosítás, majd idén februárban adták ki társadalmi egyeztetésre a jogszabály-módosító tervezetet, amely végül március 25-én jelent meg.
Amit el lehet mondani, hogy a rendelet hatálybalépéséig rendelkezésre álló 180 nap tulajdonképpen az informatikai fejlesztésekhez szükséges, hogy a gyógyszerészek is hozzáférjenek minden olyan információhoz az EESZT-ben, amely a megalapozott döntéshozatalhoz nélkülözhetetlen, illetve rögzíteni tudják a receptírás tényét. Szeretném hangsúlyozni továbbá, hogy a rendelet vis maior helyzetek kezelésére hatalmazza fel a gyógyszerészt, és nem veszi el az orvostól sem a diagnózis, sem a terápia meghatározásának jogát. Európa nagyon sok országában működik egyébként hasonló gyakorlat, bármilyen fennakadás nélkül. Dr. Hegedűs Zsolt leendő egészségügyi miniszter is nyilatkozott már a témában, kifejtve, hogy jónak tartja az irányt.
Mindezek alapján akkor kijelenthető, hogy a betegek számíthatnak arra, hogy szükség esetén ősztől gyógyszerészük is felírhatja nekik állandóan szedett gyógyszerüket?
Igen.
Az elmúlt években visszatérő problémaként jelentkezett, hogy egy-egy gyógyszerből átmeneti hiány alakult ki. Nemcsak Magyarországon, de Európa más országaiban is. Hogyan lehetne ezt a jövőben elkerülni? Lehet-e erre érdemi ráhatása a kormányzatnak?
A probléma részben az ellátási útvonalak bizonytalanságából, részben gyártásszervezési problémákból ered. A gyógyszergyártás jelentős részét mára kiszervezték Kínába és Indiába, tehát az Európai Unión kívülre. És hogy ez miért kockázatos? Jó példa lehet erre a valsartan, egy vérnyomáscsökkentő gyógyszer. Évekkel ezelőtt kiderült, hogy a hatóanyagot egyetlen kínai gyár állította elő az európai gyógyszergyárak számára. Amikor pedig ott technológiai probléma állt elő, a valsartan jó időre hiánycikké vált Európa-szerte. Éppen ezért fontos cél újabban az EU-ban, hogy amennyire lehetséges, a gyógyszergyártás kiszervezett elemeit visszahozzák a kontinensre.
Ami pedig a gyógyszerhiányt illeti, érdemes szétválasztani ebből a szempontból a vényköteles és a vény nélkül kapható készítményeket. Utóbbiaknál tényleges hiánytól nem kell tartani, mert ha bármelyik termék nem kapható, ugyanazzal a hatással és hasonló összetétellel nagyon sok alternatíva elérhető. Így tehát egyszerű gyógyszertári konzultációval megkaphatják a betegek, amire szükségük van.
A vényköteles szereknél pedig hiányról nem akkor beszélhetünk, ha az nincs a gyógyszertárban, hanem akkor, ha ezt az orvos fel is írja. Ha az orvos nem írja fel a nem beszerezhető gyógyszert, akkor nem hiányzik. Lehet, hogy ez a gondolatmenet kissé ortodoxnak hat, de mégiscsak az a lényeg, hogy az orvosok naprakész tájékoztatása a gyógyszerek elérhetőségéről sok hiánnyal kapcsolatos problémát segíthetne megelőzni. Amennyiben tudnak róla, hogy egy gyógyszer nem elérhető, akkor felírhatnak a betegeknek más, ugyanolyan kvalitású készítményt. Nyilván ez sem jelent megoldást 100 százalékban a gyógyszerhiányokra, de egy jelentős részükre igen.
Itt fontos, hogy egy gyógyszer akkor minősül hiánycikknek, ha országosan nem szerezhető be. A forgalmazók jelentési kötelezettsége révén ugyanakkor ez előre prognosztizálható, magyarán létezik olyan figyelőrendszer, amely időben jelezheti a várható hiányokat. Ezt kellene kiterjeszteni úgy, hogy a figyelmeztetések ne álljanak meg a hatóság szintjén, hanem jussanak el a vényíró orvosig. Tudjon róla, ha egy gyógyszer például egy hónap múlva nem lesz beszerezhető, vagy ha hónapokig nem jön belőle újabb szállítmány. Kamaránk 2020-ban konkrét javaslatot juttatott el egy ilyen figyelőrendszer kiépítésére a hatóságnak és az illetékes minisztériumnak, de lépés azóta sem történt az ügyben. Egyébként már akkor is felvetődtek olyan ötletek, hogy a gyógyszertárak készletei mindenki számára nyilvánosak legyenek, de ez a hiánycikkek problémáit nem oldaná meg, ugyanakkor olyan piaci torzuláshoz vezetne, amely a kis és közepes gyógyszertárak jelentős forgalomvesztésével és tömeges bezárásával járna.
Hasznos lenne tehát, ha az újonnan felálló egészségügyi minisztérium ezt a kérdést is mihamarabb napirendre venné?
Mindenképpen szükség lenne valamilyen megoldásra. Ezenkívül szükség lenne felelős kommunikációra is ezen a területen. Tudniillik a hiányról szóló médiakommunikáció pánikvásárlást, azon keresztül pedig hiányt generál. Erre is érdemes gondolni a rendszer kialakítása során.
