Kormányszóvivő: ötéves program az egészségügyi szűrésekre

Budapest, 2007. augusztus 5. (MTI) - A kormány célja, hogy 2012-re csökkenjenek a rák okozta megbetegedések aránya Magyarországon, ezért a kormányzat ötéves programot indít - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő vasárnap Budapesten. A Fidesz fontosnak tartja a szűrőprogramokat, de sajnálja, hogy erre a célra csökkentek pénzforrások.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben - ahol ingyenes szűrővizsgálatokat végeztethetnek el a látogatók vasárnap - a kormányszóvivő elmondta: a program kiegészítő eleme egy tájékoztató kampány indítása uniós forrásokból, amelyekre az elkövetkező hét évben 2,5 milliárd forintot szán a kabinet.

A lényeg, hogy az emberekhez eljusson az információ a különböző szűrővizsgálatokról, hiszen nagyon sok - ma még népbetegségnek számító - problémára fény derülhet néhány egyszerű vizsgálatból - tette hozzá Daróczi Dávid.

"Ez egy tipikusan olyan program, amelyben nem a pénz a korlát" - fogalmazott, hozzátéve, pénz van, de nagyon kevesen mennek el szűrőprogramokra.

Az elmúlt hét évben az állam 1,5 milliárd forintot fordított az ingyenes szűrésekre.

A kormányszóvivő példaként elmondta: Zala megyében 2003-ban a nők 1,5 százaléka ment el méhnyakrák- és emlőszűrésre, 2006-ban ez az arány már 31 százalékra nőtt, de vannak olyan területei az országnak, ahol még mindig elenyésző azok aránya, akik prevenciós céllal keresnek fel egy-egy szűrést.

Miklós László, a civil szervezetként működő Paramedic Hungária Mentőszolgálat vezetője elmondta: a látogatók vérnyomás, vércukorszint-, koleszterin-mérést, valamint látásvizsgálatot kérhetnek.

Ha valakinél problémát találnak, háziorvoshoz, illetve szakorvoshoz irányítják. Sok embert szűrnek ki, akiknél valamilyen megbetegedésre utaló eredményt találnak, de ha valaki időben szakorvoshoz fordul, megelőzhetők a komolyabb betegségek.

A legtöbb esetben azonban elég, ha az illető változtat életmódján - tette hozzá a szakember, aki elmondta azt is, hogy a szervezet hetente kétszer rendez ingyenes szűrést elsősorban a fővárosban és Pest megyében.

A Fidesz fontosnak tartja, hogy Magyarországon végre induljanak el olyan szűrőprogramok, melyek javítják a nagyon rossz hazai daganatos halálozási statisztikát. Sajnálják azonban, hogy az elmúlt években a kormányzat nemhogy bővítette volna, de kifejezetten csökkentette a pénzforrásokat, amelyek a szűrővizsgálatok kiterjesztését szolgálták volna - olvasható Pesti Imre közleményében.

A kormány egy éve kiadott Zöld Könyve is inkább forráskivonásról szólt, mintsem a szűrővizsgálatok kiterjesztéséről, és a kormány a Népegészségügyi Programot sem hajtotta végre. Az úgynevezett 100 lépés programban ugyan szó volt a szűrővizsgálatok kiterjesztéséről, de azóta kiderült, hogy ez is csak propaganda célokat szolgált. Az elmúlt időszakban a háziorvosok jogosítványait csorbították, akik így nem tudnak néhány nagyon elterjedt daganatos betegség esetében szűrővizsgálatot kezdeményezni. A vizitdíj és a kórházi napidíj további akadályokat jelentenek a leginkább veszélyeztetett szegény lakosság részére, hogy igénybe vehesse a szűrővizsgálatokat - írta a politikus, aki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!