Kórházba kerültek az alkohol miatt

Szilveszter napján közel háromezer esethez vonultak ki a mentők: verekedés, alkoholmérgezés és kézben felrobbant petárda is okozott gondot az év utolsó napján.

Mozgalmas szilvesztere volt idén is az Országos Mentőszolgálatnak: munkatársai 2980 esetben vonultak ki az év utolsó napján, ebből a fővárosi feladatszám 830 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak - olvasható a mentőszolgálat közleményében.

A túlzott alkoholfogyasztás miatt is sokan kerültek kórházba szilveszterkor
A túlzott alkoholfogyasztás miatt is sokan kerültek kórházba szilveszterkor

A detoxikálóba szállított betegek negyede kiskorú volt

A mentőket országszerte 9 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, előfordult olyan eset, ahol valakinek a kezében robbant fel a petárda , máshol az eszközök arc, illetve szemsérülést okoztak. A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén 139 részeg vagy esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, közülük 37-en kiskorúak voltak.

1,2 millió emberen segítettek a mentősök A 2018-as évben közel 1,2 millió emberen segítettek az Országos Mentőszolgálat dolgozói, és kétezer bajbajutottat sikerült újraéleszteniük. A tavalyi évet az alábbi cikkünkben összegezték a mentősök!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Ez a vitamin segíthet megelőzni a cukorbetegséget – Nem árt azonban vigyázni vele
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Általában gomolyfelhős, napos idő várható, de a késő délutáni óráktól északnyugat felől elkezd határozottabban növekedni a felhőzet. A déli óráktól a Dunántúlon, majd később már a középső országrészben is előfordulhat zápor, zivatar. Estétől egyre többfelé növekszik a csapadék kialakulási esélye. A délies szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, időszakosan megerősödik, estétől helyenként északnyugaton viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős, viharos széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!