Jobban figyelnek az egészségükre a hatvan év felettiek

A 60 év feletti magyarok fele aktívan tesz saját egészségéért, főként a táplálkozásra figyelnek oda - derül ki a GfK LHS HealthCare felméréséből.

A 40 és 50 év közötti válaszadók 38 százaléka, az 50 és 60 közötti korosztálynak valamivel több mint 41 százaléka, illetve a 60 év felettiek 51 százaléka tesz valamit az egészsége megőrzéséért, utóbbiak főként a táplálkozásra figyelnek oda. A 60 év alattiak 51 százaléka, a 60 év felettiek 65 százaléka megy el rendszeresen szűrésekre. A magyar lakosság jelentős része 60 éves kora felé jön rá arra, hogy egészsége jelentős mértékben saját magán múlik, sokan azonban még ekkor sem vállalnak felelősséget saját egészségükért.

A 2009-ben és 2010-ben végzett 1000 fős lakossági felmérés adatai alapján elmondható, hogy 50 és különösen 60 év felett a magyar emberek saját egészségének megítélése rohamosan csökken. A 40 és 50 év közöttieknél még 52 százalék kifejezetten jónak tartja az egészségi állapotát, az 50 és 60 év közötti korosztály esetében ez már csak 32 százalékra igaz, míg a 60 év felettieknél csupán 21 százalék gondolja ezt - közölte a kutatás kommunikációjával megbízott cég az MTI-vel.

A GfK LHS HealthCare gyógyszerszedésről rendelkezésre álló adatai azt is alátámasztják, hogy a magyar lakosság jelentős része későn kezd el foglalkozni az egészségével, hiszen 60 éves kor felett ugrásszerűen megnő a gyógyszerszedők száma. A gyógyszerszedő 50 év felettiek 61 százaléka saját bevallása szerint nem szedi be az összes gyógyszert, amelyet az orvos felír neki. Ennek a korosztálynak a 27 százaléka átlagosan csupán minden második felírt gyógyszert veszi be. Mindemellett csupán 30 százalékuk szedi be a felírt gyógyszerek legalább 80 százalékát, amely a gyógyszerek hatásának érvényesüléséhez mindenképpen szükséges.

A gyógyszerek be nem szedésének legmeghatározóbb indoka, hogy a páciens úgy ítéli meg, neki nincs erre szüksége. Sokan gondolják úgy, hogy egyáltalán nem kell gyógyszert szedniük, vagy jóval ritkábban, mint ahogy azt az orvos elrendelte a számukra. A receptköteles gyógyszerek közül legtöbben - az 50 feletti lakosság 30 százaléka - fájdalomcsillapító gyógyszert váltanak ki a patikában, míg vérnyomáscsökkentő gyógyszert 27 százalékuk. Ezt követik az allergia elleni gyógyszerek 12 százalékban és a pszichiátriai gyógyszerek 8 százalékban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire erősen felhős idő várható, de délelőtt délkeleten hosszabb időszakra is kisüthet a nap. Főképp az ország északi, északnyugati részén néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A keleti, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!