Jelentős béremelésre számíthatnak a háziorvosok

Már január 1-től rendelkezésre kell állnia a plusz 71,558 milliárd forintnak.

Az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók is béremelésben részesülnek 2021-ben - szúrta ki a portfolio.hu a kormány szerdán megjelent határozatát a Magyar Közlönyben. Mint írják, mindez ráadásul jelentős lesz, a háziorvosi rendszer jövőre betervezett költségvetési kiadásai ugyanis ennek értelmében 50 százalékkal emelkedhetnek. A jelenlegi 2021-es költségvetésben a Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás kiadási soron 139,547 milliárd forintos szám szerepel, míg a kormányhatározat további 71,558 milliárd forinttal emeli mindezt.

Jelentős változásokra számíthatnak jövőre a háziorvosok is. Fotó: Getty Images
Jelentős változásokra számíthatnak jövőre a háziorvosok is. Fotó: Getty Images

Négy fontos feladat

Mint arról korábban a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , Orbán Viktor miniszterelnök már októberben arról beszélt, a cél, hogy "a háziorvosok praxisközösséget hozzanak létre, üres praxis Magyarországon ne legyen, a helyi ellátás színvonala pedig emelkedjen". Az alábbi négy pontból álló kormánydöntés ehhez hivatott megteremteni a kereteket és a következőket tartalmazza:

  • A kormány felkéri az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, hogy a háziorvosok praxisközösségekbe, a házi gyermekorvosok csoportpraxisokba történő szerveződése érdekében teremtse meg a praxisközösségek, csoportpraxisok jogi kereteit. Ennek határideje 2021. december 31.
  • A kormány felkéri az emberi erőforrások miniszterét, Kásler Miklóst, hogy a háziorvosi és házi gyermekorvosi, illetve az alapellátást nyújtó fogorvosi körzetek kialakításához adott szempontrendszerét aktualizálja, és elektronikus formában tegye közzé a kormányzati honlapon. A feladat határideje 2021. január 1.

    Így alakulnak a következő években a magyar orvosbérek. Részletek itt.

  • A kormány 71,558 milliárd forinttal emeli meg a 2021-es költségvetés kiadási oldalán a "Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás jogcím előirányzatot" a béremelés fedezése érdekében. Ennek határideje: 2021. január 1-jét követően azonnal. Felelősei pedig Varga Mihály pénzügyminiszter és Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere.
  • Varga Mihálynak emellett a 2022-es és 2023-as költségvetés tervezése során gondoskodnia kell a szükséges fedezet betervezéséről. Hogy ez biztosan teljesüljön, a felelősségben osztozik Kásler Miklóssal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.