Ingyenes és életet menthet, mégsem járunk szűrésekre

A felnőtt magyar lakosság döntő többsége számára fontos az egészség tudatos megőrzése – elméletben. Ennek érdekében a legtöbben vitaminokat és egyéb gyógyhatású készítményeket szednek, illetve van, aki rendszeres testmozgással és egészséges étkezéssel figyel oda magára. Ez mindenképp pozitív, azonban szűrővizsgálatokra még mindig nagyon kevesen járnak – derült ki egy friss felmérésből.

Markáns az ellentmondás a magyar lakosság körében az egészségtudatossággal és az egészségmegőrzéssel kapcsolatban. Bár a legtöbben fontosnak tartják az önmagukra való odafigyelést, az OTP Egészségpénztár megbízásából készült felmérésből azonban az is kiderül, ennél jóval kevesebben vannak, akik nagyobb energiát fektetnek abba, hogy valóban egészségesek maradjanak – írja a Pénzcentrum.

daganat, rákszűrés, emlőrákszűrés, mellrákszűrés, mammográfia
A rákszűrés mindössze pár percet vesz igénybe, azonban életet menthet! Fotó: Getty Images

Szűrés helyett vitaminok

A megkérdezettek döntő többsége (70 százalék) a legegyszerűbb és legenergiatakarékosabb utat választja: vitaminokkal, valamint egyéb gyógyhatású készítményekkel igyekszik megőrizni az egészségét. A lakosság közel fele a rendszeres testmozgásra és az egészséges étkezésre fekteti inkább a hangsúlyt. A sok esetben életmentő vagy élettartamot meghosszabbító szűrővizsgálatokra azonban már jóval kevesebben, mindössze a válaszadók 30 százaléka jár el rendszeresen – közülük is a nők nagyobb arányban, mint a férfiak.

Korosztály tekintetében a 18-39 évesek azok, akik a leginkább kerülik az ilyen jellegű kivizsgálásokat, míg legtöbben a 60 éves vagy idősebb korosztályból járnak szűrésekre, de az arány itt is csupán 41 százalék. Az eredmények a különböző végzettségűek körében is eltérnek: a felsőfokú végzettségűek gyakrabban járnak el szűrővizsgálatokra, illetve nagyobb arányban mozognak rendszeresen és étkeznek egészségesen, valamint többen szednek vitaminokat és egyéb gyógyhatású készítményeket is.

A szűrésekkel – a rákmegelőző állapotok felfedezése és kezelése révén – megakadályozható a daganatos betegségek kialakulása. Az időben diagnosztizált rákos elváltozások esetében ráadásul a túlélési arány is jóval magasabb, mint egy előrehaladott betegségnél. A Rákkutatási Világalap becslései szerint a rákos esetek 40 százaléka elkerülhető lenne, ha az emberek egészségesebb életet élnének. A szűrések mindössze pár percet követelnek egy hétköznapodból, azonban akár az életed is múlhat rajtuk – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +2 °C

Változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot, azonban csapadék nem valószínű. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad, majd estétől nagyobb területen északkeletire fordul és megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!