Így változtatnák meg az egészségügyet

Sajtóértesülések szerint elkészült Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének egészségügyi programja, amely becslések szerint 1000-1500 milliárd forintot forgatna az egészségügybe.

"Több frontot nyitó, tíz elemes haditervvel készül a lakosság egészségi állapotának javítására Kásler Miklós humán miniszter" - írta meg a Népszava . A lap értesülései szerint a program olyan területeken eszközölne változtatást az egészségügyben, amelyek már régóta javításra szorulnak. A tízből a két leggrandiózusabb pontot a teljes fővárosi ellátást átalakító, a szuperkórházak építését is magába foglaló Egészséges Budapestért Program, illetve a Semmelweis Egyetem fejlesztése jelenti.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (fotó: MTI/Balázs Attila)

Emellett a miniszter tervei közé tartozik öt nagy népbetegség kezelése, így fejlesztené a daganatos, a keringési és a mozgásszervi betegségben szenvedő, a gyermekgyógyászati, továbbá a pszichiátriai páciensek gyógyításával foglalkozó országos intézeteket. Modernizálná továbbá az alap- és a sürgősségi ellátást.

Milyen a magyarok egészségi állapota? Részletek itt.

Prevenciós célokat szolgálna a Nemzeti Népegészségügyi Szakpolitikai Program, amely a lakosság egészségi állapotának javításához, a betegségek megelőzéséhez szükséges kormányzati lépéseket foglalja magában. Olyan ellátási elemek is ebben kapnak helyet, amelyek a nagy betegségeket tárgyaló programba nem fértek be, például a légzőszervi, a metabolikus és a ritka betegségek megelőzését, kezelését segítő akciók. A cél egyebek mellett, hogy a jelenlegi 60-ról 63 évre emelkedjen a felnőttek átlagos, egészségben eltöltött életszakasza, illetve csökkenjen a megfelelő kezeléssel elkerülhető halálesetek száma.

Az Emmi reakciója

A Népszava értesüléseit közleményben kommentálta csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). "A lap tudni véli, hogy a tárca mennyi közpénzt forgatna az egészségügybe" - olvasható a tárca reagálásában, amely szerint a cikk megtévesztő, hamis információkat tartalmaz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?