Így hat a gyógyszer mellékhatása

Míg a placeboeffektus szerint egy készítmény úgy is hatásos lehet, hogy összetevői nem indokolják, a nocebo éppen az indokolatlan mellékhatásokat hozza elő. Már egy termék csomagolása is befolyással lehet a hatására.

A placebohatás fogalma viszonylag jól ismert: akkor beszélünk erről, ha egy bizonyítottan hatástalan szer mégis eléri a kívánt gyógyulást csakis a belé vetett hit által. Kevésbé ismert a nocebo fogalma, amely némiképp az ellentéte az előbb vázoltnak. Nocebohatásról akkor beszélhetünk, ha az amúgy hatástalan készítményen feltüntetett mellékhatások minden ok nélkül jelentkeznek az adott személynél. Egy német kutatás szerint ezek a mellékhatások annál erősebben jelentkeznek, minél drágábbnak tűnik a gyógyszer a csomagolása alapján.

A vizsga előtti hasmenés sokak számára ismerős, akárcsak a feszült munkahelyi légkör okozta hasfájás. A stressz ugyanis az egészséges bélflórára is nagy hatással van. Cikkünkből kiderül , mit tehetünk, hogy az idegeskedés ne okozzon nagyobb problémákat.

A drágábbnak tűnő krém hatásosabbnak is érződött

A Hamburg-Eppendorf Egyetem munkatársai a kutatás során krémet kentek a tesztalanyok karjaira, és azt mondták nekik, hogy mellékhatásként az érintett bőrfelületen enyhe fájdalom jelentkezhet. Kétféle krémet adtak nekik: egy egyszerű csomagolásút és egy dizájnosabbat, amely drágább termékre utalt. Azok az alanyok, akik a drágábbnak tűnő krémeket kapták, sokkal fájdalmasabbnak érezték az egyébként semmilyen hatást nem okozó krémet. Közben az agyi aktivitásukat is mérték, és a szorongásért, illetve a fájdalom feldolgozásáért felelős területeknél aktivitást tapasztaltak. Utóbbi jelzi, hogy nemcsak szimulálták a fájdalmat, hanem valóban érezték is.

Két azonos gyógyszer hatásában is jelentős különbség lehet a placebo-effektus miatt
Azonos gyógyszer, mégis jelentős különbség

Dr. Ted Kaptchuck, a Harvard Medical kutatója szerint mind a placebo-, mind pedig a nocebohatás egyfajta vakfolt az orvostudományban. Előbbi kevésbé problémás, hiszen ha a beteg tünetei egy közönséges cukorkától is enyhülnek, akkor ez mindenkinek jó. Utóbbi viszont gondot okozhat, hiszen a "szimulált" mellékhatások miatt leállhat a beteg a gyógyszerek szedésével, mielőtt kifejtenék gyógyhatásukat.

A fájdalomérzet bizonyos szituációk függvényében is változhat. Dr. Kaptchuck szerint a harctéren megsebesült katonák sokszor nem is érzékelik a fájdalmat, amíg tart az akció. Az ilyen adrenalindús szituációkban az agy túlélőüzemmódra vált, és elnyomja a fájdalomérzetet, hogy ne vonja el a veszélyben lévő ember figyelmét. Orvos-beteg találkozáskor is hasonló hatás indul be agyunkban, emiatt pedig az orvos kommunikációja is befolyással lehet a kezelés sikerére és a tünetekre. Sőt mi magunk is, ha magunkba szuggeráljuk, hogy a drágább termék hatásosabb.

Forrás: Daily Mail Online

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.