Így kaphatsz ajándékba 150 ezret egészségre vagy nyugdíjra

Az egészség életünk legfontosabb része, ezért évente ajánlott részt venni különböző szűrővizsgálatokon. Szintén rendszeresen kell foglalkoznunk a pénzügyeinkkel, az öngondoskodás különböző formáival, amelyekhez ráadásul jelentős összegű adóvisszatérítés is járhat. Az egészség- és nyugdíjpénztári tagság után igénybe vehető akár 150 ezer forintos szja-visszatérítéssel kapcsolatos ügyintézés még a két ünnep között is megoldható.

Az önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári befizetések 20 százaléka visszaigényelhető a személyi jövedelemadónkból, amely akár jelentős anyagi támogatást is jelenthet. Ahhoz, hogy a maximális, 150 ezer forintos szja-visszatérítést elérhessük, az idei befizetéseink – beleértve a munkáltatói hozzájárulást – legalább 750 ezer forintot kell kitegyenek. Természetesen ennél kevesebb éves megtakarítás esetén is jár a befizetések után számított 20 százalékos adóvisszatérítés, amiről szintén nem érdemes lemondani. Akik a pénztári tagság mellett nyugdíjbiztosítással vagy nyugdíj-előtakarékossági számlával is rendelkeznek, akár 280 ezer forintot is visszakaphatnak.

Fotó: Getty Images

Használjuk ki a lehetőséget!

A pénztártagoknak most célszerű ellenőrizni és szükség esetén feltölteni az egyenlegüket, ha nem szeretnének elesni a 150 ezer forintos állami támogatástól. Azok, akik még nem tagok, szintén jól járhatnak, ha mielőbb belépnek valamelyik pénztárba – ez online is könnyen, gyorsan és kényelmesen megtehető. A befizetéseket többféleképpen teljesíthetik, de ügyeljenek arra, hogy az összegeknek az idei év utolsó banki munkanapjáig, azaz december 31-ig kell beérkezniük a számlákra ahhoz, hogy adóvisszatérítésre jogosítsanak.

Miért érdemes pénztártagnak lenni?

Az egészségpénztári tagság egy olyan öngondoskodási forma, amely lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak saját, hanem családunk biztonságát is támogassuk. A számlán található összegből gyógyszerek, gyógyászati készítmények, szűrővizsgálatok, vagy akár magánorvosi szolgáltatások is finanszírozhatók. Ezen felül lehetőség van egészségmegőrzést segítő termékek - például babaápolási cikkek, kontaktlencse és szemüveg - beszerzésére. A szüléssel, gyermekneveléssel vagy beiskolázással összefüggő kiadások, illetve a GYED vagy GYES kiegészítése is támogatható. A tagság segítség lehet jelzáloghitel törlesztésekor vagy munkanélküliség esetén is. 

Azoknak, akik inkább hosszú távon gondolkodnak, a nyugdíjpénztári számla lehet a jó választás. A tagság kezdetétől számítva 10 év után van lehetőségünk a számláról kifizetést igényelni, valamint a megtakarítás örökölhető. Emellett 2025-ben a nyugdíjpénztári megtakarítás akár lakhatással kapcsolatos célokra is adómentesen felhasználható, a 2024 szeptemberi egyenleg erejéig.

Az öngondoskodási lehetőségek kombinálhatóak, a különböző pénztárakba történt befizetések pedig összeadódnak a visszatérítés kiszámításakor. Ezért sok esetben az lehet a legjobb döntés, ha pénztártagság egyetlen előnyéről sem mondunk le, és egészség- és a nyugdíjpénztári megtakarításokkal egyszerre segítjük a következő évek anyagi biztonságát.

Utólag is korrigálhatunk

Akkor sem vész el a pénzünk, ha előző években esetleg elmulasztottuk az szja-visszaigénylését - a hiba korrigálására öt évig van lehetőség. Emiatt is érdemes ellenőrizni az egészség- és nyugdíjpénztárnál vezetett számlákat, amelyből kiderül, megkaptuk-e az előző évi befizetések után az adójóváírást. Az elkövetkezendő évek anyagi biztonságát megalapozva érdemes élni a pénztártagság által nyújtotta előnyökkel, köztük az adóvisszatérítés lehetőségével, hiszen ezzel az évek során akár több millió forinttal tudjuk növelni megtakarításunkat.

Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) összeállított két kisokost, amely segít eligazodni a legfontosabb tudnivalók között:
1/ az adóvisszatérítéshez szükséges tennivalók itt érhetők el az ÖPOSZ honlapján: https://www.penztarszovetseg.hu/penztari-adovisszateritesi-kisokos/

2/ azok pedig, akik az elmúlt években elmulasztották, hogy az szja-bevallásukban rendelkezzenek a visszatérítésről, itt találhatnak hasznos információkat: https://www.penztarszovetseg.hu/kisokos-adovisszaterites/

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Egyre szakadozottabbá váló felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, emellett délután - jellemzően - magasszintű felhőzet is érkezik. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.