Hálapénz: tilos, mégis adják

A betegek még mindig azt feltételezik, hogy a hálapénz fejében magasabb minőségben és gyorsabban látják el őket az orvosok. A megkérdezettek 72 százaléka mondta ezt egy friss felmérésben.

Hiába tilos 2021 óta hálapénzt elfogadni és adni a magyar egészségügyben, ez még mindig nem tűnt el teljesen a rendszerből. Ez abból a 135 oldalas független szakértői tanulmányból derül ki, melyet uniós kötelezettsége miatt a magyar kormány rendelt meg. A tanulmányból kiderült, hogy az állami egészségügyben a háziorvosoknak átlagosan nagyjából 7000, míg egy szakorvosi vizsgálatért már közel 16 ezer forintot fizetnek. Egy műtétért átlagosan 81 ezret, egy szülésért pedig 121 ezret adnak a páciensek – tudta meg az RTL Híradó.

paraszolvencia, hálapénz
A mai napig előkerül néha az a bizonyos boríték. Fotó: Getty Images

Az orvosok közel kétharmada a paraszolvencia kivezetése után motivációcsökkenésről számolt be. A műsor által megkérdezett egészségügyi szakértő szerint erre a teljesítményarányos bérezés lehet a megoldás.

Gyűlöltem, és soha nem tudtam megszokni. A boríték égeti a lelkiismeretes orvosok zsebét

 – mondta el nekünk Dr. Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara korábbi alelnöke, aki személyesen is sokat tett a hálapénz kriminalizálásáért. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.