Fűnyírásra, gyomirtásra fel: itt a kullancsszezon!

Kedvezett a kullancsok szaporodásának az idei esős tavasz, nem csoda, hogy a vérszívók mostanra elő is bújtak rejtekükből.

Az évente kiadott fertőzöttségi térképek szerint Budapest és agglomerációs körzete, illetve Pest, Nógrád, Vas, Zala és Somogy megye tartoznak a magas rizikófaktorú területek közé. A súlyos betegségeket terjesztő kullancsok Magyarországon rendkívül elterjedtek, és a természeti környezet érintettségét jól jellemzi, hogy rengeteg a kullancshordozó erdei állat és a denevérek is nagy számban estek áldozatául idén e parányi élősködőknek.

Magyarországon több mint 18 féle kullancs él, ennek a fele terjeszt betegséget. Főként tavasszal és nyár elején rajzanak ki, majd ősszel, szeptember-októberben is van egy újabb hullám. A 2-3 milliméteres támadók a déli napsütötte órákban árnyékba húzódnak, más napszakban viszont aktívak.

Kullancsveszély erdőn, mezőn, nagyvárosban

Dr. Kapiller Zoltán állatorvos, a Kullancsszövetség elnöke szerint, ha valaki ismeri az erdő veszélyeit és felkészül ellene, biztonsággal töltheti a szabadidejét a természetben. A megfelelően zárt öltözködés, a különféle ellenszerek, a riasztó spray-k alkalmazása és a védőoltás kellő védelmet jelent az erdei kirándulások során, illetve a kullancsok által sűrűn lakott városi parkokban, kertekben, játszótereken is.

Az élősködőkkel szemben hasznos lehet a kertben a gyakori fűnyírás, gyomirtás, a sünök búvóhelyéül szolgáló farakások felszámolása, és a tüskés hátúak vándorlása miatt a kapuk aljának megerősítése is.

"Erdőbe, táborba, vakációra induló gyerekek és szüleik még most is kérhetik a vakcinát háziorvosuktól, gyermekorvosuktól. Szerencsére nem kell hosszú ideig várni a védettség kialakulására. Kapható olyan oltóanyag, amelynél az első adag vakcina beadását követően két héttel már be lehet adni a második oltást. Ennél az úgynevezett gyorsított oltási sémánál már a második szúrás utáni napokban kialakul a megfelelő védelem" - magyarázza Dr. Vészi Zsuzsa.

Természetesen minden védekezés ellenére is érhet bennünket vagy kedvenc háziállatunkat kullancstámadás. Ezért fontos a gyógyszertárakban, az állatpatikákban, sőt a benzinkutaknál is kapható kullancseltávolító kanalat beszereznünk, amellyel könnyen megszabadulhatunk a bőrbe fúródott rovartól - hívja fel a figyelmet Márton Anita.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.