Évekig várhatnak egyes műtétekre a magyar betegek

Sokat nőhetett a műtétre várakozó betegek létszáma több, életminőséget jelentősen befolyásoló műtét esetében. Még mindig rengetegen várakoznak többek között térd- és csípőműtétre, sérvműtétre, epekő műtétre. A mandula, orrmandula műtétekre több mint kétszeresére nőhetett a várakozók létszáma.

Miközben az egészségügyben számos változás történt, szakértői javaslatok születtek, forrásokat különítettek el a várólisták csökkentésére, mégis rengeteget kell várni a betegeknek bizonyos beavatkozásokra – írja a Pénzcentrum

Csaknem duplájára nőtt a várólista egyes beavatkozásoknál

Korábban a NEAK honlapján közölték azt az adatot is, hogy egyes műtétekre mennyit kell várhatóan várni, ezek az adatok azonban 2022 februárjában lekerültek a honlapról, a maximum és minimum várakozási idővel együttesen. Továbbra is elérhető adat azonban a várakozók száma, ami alapján a lap összevetette a korábbi adatokkal a számokat. Ez alapján jelentősen több beteg vár többek között térd- és csípőprotézis műtétre, sérvműtétre, szívkatéterezésre, epekő műtétre, mandula, orrmandula műtétre, vagy prosztata műtétre.

A várakozók száma alapján úgy látszik, a vizsgált beavatkozások közül 12 beavatkozás esetében nőtt és 4 esetben csökkent a várakozók száma. 7 műtéttípusnál a 40 százalékot is meghaladja a növekedés. A legdrasztikusabb a mandula, orrmandula műtétre várók lajstromának növekedése: nagyjából egy év alatt 446 főről 1076-ra nőtt a várakozók létszáma.

műtét, várólisták
Nagyot nőttek a kórházi várólisták. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Még mindig szürke hályog műtétre várnak a legtöbben, viszont legalább kevesebben mint tavaly: 12 207-en. A tavalyi 17 ezerhez képest ez jelentős csökkenés, 2021-ben viszont még "csak" 9443 beteg volt előjegyezve év elején ilyen műtétre. A csípő- és térdprotézisre várakozók száma viszont tovább nőtt, sérvműtétekre is 46-60 százalékkal többen várnak. Bár nem sokkal, mégis csökkent a gerincstabilitás, -deformitás műtéteire, nyitott szívműtétre és nőgyógyászati műtétekre várók létszáma a 2022-es adatainkhoz viszonyítva.

A kórházi várólisták növekedése évek óta tart, drasztikus emelkedése azonban a koronavírus járvány magyarországi megjelenésével hozható elsősorban összefüggésbe. Rengeteg beavatkozás esetében azóta is tovább duzzad a várakozók létszáma, miközben a koronavírus világjárvány egy kezelhetőbb mederbe terelődött.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!