Elkezdik tervezni a fővárosi szuperkórházakat

Még az idei évben megkezdődhet a három fővárosi szuperkórház tervezése - mondta el Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program (EBP) miniszteri biztosa.

A politikus a Magyar Időknek nyilatkozva kifejtette, kedden jelentek meg a centrumkórházakra vonatkozó tervpályázatok, amelyekre október 8-ig várják a jelentkezéseket. A három, egyenként 12 főből álló bírálóbizottság a beérkezett pályázatok közül választja majd ki azokat, amelyeket díjaznak, illetve meg is vásárolnak. Ezek felhasználásával kezdődhet el később a konkrét tárgyalásos közbeszerzési eljárás a nyertesekkel. A pályázat eredményhirdetése december 7-én lesz, ezután pedig elkészülhetnek az első látványtervek is.

A fővárosi centrumkórházak megtervezése 12,5 milliárd forintba kerül
A fővárosi centrumkórházak megtervezése 12,5 milliárd forintba kerül

Pályázatot az Európai Unió területéről bármely - kellő referenciákkal rendelkező - építész-tervezőiroda benyújthat. Cserháti Péter szerint Magyarországon 15-20 olyan iroda működik, amely képes lehet megfelelni a szigorú elvárásoknak. A három centrumkórház megtervezése összesen 12,5 milliárd forintba kerül: ezért cserébe már beárazott projekteket, úgynevezett kiviteli terveket várnak.

Mint azt korábban megírtuk , a három létesítményből kettő már meglévő egészségügyi intézmények helyén jön létre, így a dél-pesti szuperkórház a Haller utcai kardiológiai intézet és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet összeköltöztetésével, az észak-pesti pedig a Honvédkórház és a Podmaniczky utcai telephely összeköltöztetésével. A dél-budai centrumkórház a XI. kerület Dobogó városrészében épül fel. Az eredeti tervek szerint a központokban minden adott lesz a teljes körű, folyamatos és legmagasabb szintű 24 órás ellátáshoz, ennek köszönhetően egyik centrumból sem lehet majd beteget más intézménybe küldeni. A főváros teljes kórházi struktúrája 2025-re újulhat meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.