Elégedetlenek a gyermekorvosi ügyelettel

Hatszáznál is többen támogatják a kezdeményezést Tatabányán, hogy a város vizsgálja felül a gyermekorvosi ügyeletet ellátó céggel kötött szerződést.

Az aláírók többségének egy doktornő munkájával szemben van kifogása, aki szerintük szétszórt, és többször előfordult, hogy rossz gyógyszert írt vagy helytelen diagnózist állított fel, írja a hvg.hu . Volt, akinek a gyerekére az orvos azt mondta, semmi baja, aztán kiderült, hogy gégegyulladása van, míg valaki más azt tette szóvá, hogy mire leírta volna, a doktornő elfelejtette, mi is a diagnózis, és a dátumot is négyszer kérdezte meg.

Tatabányán felülvizsgáltatnák a gyermekorvosi ügyeletet
A pácienseknek egy doktornő munkájával szemben van kifogása

Az RTL Klub Híradója megkereste az ügyeletet működtető cég vezérigazgatóját, aki azt mondta, hogy a doktornőnek megvan minden szükséges szakvizsgája, és a munkájára eddig nem érkezett panasz, pedig több városban is ellát ügyeletet. A cég igazgatója hozzátette, hogy amint hivatalos megkeresés érkezik hozzájuk, kivizsgálják az ügyet, és megteszik a szükséges lépéseket.

A helyi önkormányzat is tud a petícióról, de véleményük szerint csak egy orvos ellen irányul, és felhívták rá a figyelmet, hogy nem célszerű általánosítani, mert a szolgáltató tíz gyerekorvossal látja el az ügyeletet. A cégtől ezzel együtt azt kérték, hogy indítson vizsgálatot az ügyben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.