Egyelőre nem gyűjtik egészségügyi adatainkat

Fél évvel eltolták a háziorvosi törzskartonok rendszerének július elsejére tervezett bevezetését. Az eredeti tervek szerint a háziorvosoknak három év alatt kellene minden korábbinál részletesebb egészségügyi adatgyűjtést végezniük az összes betegükre vonatkozóan.

Sem idő, sem ember, sem forrás nincs a betegek számos adatát rögzítő dokumentum vezetésére. Részletek itt.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly októberben jelent meg a háziorvosi törzskarton vezetésére vonatkozó rendelet, amely 2018. július 1-től egészségügyi adatgyűjtésre kötelezné a háziorvosokat. Ennek értelmében a családorvosoknak évente a bejelentett biztosítottak legalább 30 százalékának adatát fel kell tölteniük a törzskarton vezetésére szolgáló informatikai rendszerbe, a teljes adatgyűjtést pedig három év alatt kell elvégezniük, majd háromévente frissíteniük is kell az adatokat. A kérdések egy része a családi kórtörténetre vonatkozik, emellett pedig az űrlap kitér az érintettek szociológiai helyzetére és életmódbeli szokásaira egyaránt, beleértve a szexuális beállítottságot is.

Egyelőre nem kell adatokat gyűjteniük betegeikről a háziorvosoknak
Egyelőre nem kell adatokat gyűjteniük betegeikről a háziorvosoknak

"Eredetileg július elsejétől kellett volna vezetniük a családorvosoknak ezt a dokumentumot, ám öt nappal a határidő előtt egy miniszteri rendelet fél évvel elhalasztotta ezt a kötelezettségüket" - írta meg a Népszava . A lap felidézte, hogy a jogszabály alkalmazása ellen mindvégig tiltakoztak a háziorvosok. Legutóbb Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke átgondolatlannak nevezte a rendszer július elsejei bevezetését.

"Felháborítónak tartom ezt az adatgyűjtést" - fogalmazott korábban Szabó Mária szegedi háziorvos a törzskartonokról a delmagyar.hu kérdésére válaszolva. "Nagyjából 40 percet venne igénybe betegenként ennek a törzskartonnak a kitöltése. Vajon mikor kellene mindezt megcsinálni, amikor a betegellátásra sem jut elég idő?"- tette hozzá a szakember, aki határozottan visszautasította betegei adatainak ilyen jellegű dokumentálását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.