A súlyos állapotban lévő, de saját lakásukban is kezelhető betegek kórházi szintű gyógyítására a Johns Hopkins Egyetem szakértői már 2008-ban kidolgozták azt a rendszert, amellyel mindez elérhetőnek tűnt. A cél az egészségügy gazdaságosabb működtetése volt, de ugyanezen okok miatt késett a program kipróbálása és bevezetése is.
Az adminisztratív gond azonban egyelőre megoldatlan: a biztosítók a gyógyintézeteknek csak akkor tudnak kórházi ápolási díjat fizetni, ha a beteg ténylegesen bent fekszik valamelyik kórteremben. Az új rendszernél pedig éppen az a lényeg, hogy a páciens otthonában él, csak kiemelt szintű egészségügyi ellátásban részesül.
Az általában hetedik évtizedüket meghaladó betegeket átlag naponta kétszer felkereste az ápolónő, és saját "osztályos" orvosuk is volt, aki öt beteget látott el. Az ápolószemélyzettel folyamatos video-összeköttetésben voltak és az otthon-kórházakban vérnyomásmérő monitort, oximétert és vércukor meghatározására alkalmas labor lehetőségét is biztosították.
Az így kezeltek legtöbbje idült szív-, tüdő- és vesebeteg volt, de fölvettek hányás, hasmenés vagy kiszáradás miatt kórházi kezelésre szoruló páciensek is. Az odahaza, kórházi ellátásban részesülők kezelése egy év alatt 19 százalékkal kevesebbe került, mint az intézetben. A betegek is jobban érezték magukat otthon, mint a kórházi ágyban.
Figyelemre méltó megfigyelés volt az is, hogy az otthoni kórház 323 ápoltja közül senki sem szenvedett elesés következtében törést, és a halálozás mértéke is mérhetően alacsonyabb volt. Az amerikai betegek kórházi kezelésének időtartama átlagosan hat nap. Ez az otthon kezelt csoportban egy-két nappal még tovább rövidült.
A júniusi számában megjelent cikk szerzője, Lesley Cryer megjegyzi, hogy az új kezelés azért is lett olcsóbb, mert sokkal ritkábban végeztek drága laboratóriumi vizsgálatokat, mint a kórházi ágyon fekvő betegek esetében.
