Az időskori súlyvesztés a demencia első jele lehet

Egy nemrég végzett kutatás szerint nagyobb esélyük van a demencia kialakulására azoknak az idősekben, akik vékonyak, vagy hirtelen kezdtek fogyni, különösen akkor, ha előtte túlsúlyosak, vagy kórosan elhízottak voltak.

A tanulmány elkészítése során a kutatók összesen 1836, átlagosan 72 éves japán amerikai állampolgárt vizsgáltak meg. A vizsgálat ideje alatt összesen 129 résztvevőnél alakult ki demencia.

Az eredmények szerint az alacsonyabb testtömegindexű (BMI) résztvevők körében 79 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, mint a magasabb BMI-vel rendelkezőknél.

Ehhez hozzájött még, hogy azok, akik hirtelen kezdtek el fogyni, és rövid idő alatt sokat veszítettek súlyukból, háromszor nagyobb eséllyel lettek demenciásak, mint azok, akik lassabban fogytak. A tendencia különösen azok körében mutatkozott, akik a fogyást megelőzően túlsúlyosak voltak.

"Eredményeink alapján kijelenthető, hogy az időskori hirtelen súlyvesztés akár a demencia egyik korai tünete is lehet - nyilatkozta Dr. Tiffany Hughes, a kutatás vezetője - Ez persze nem jelenti azt, hogy a túlsúly egészséges, de a hirtelen fogyás egy kezdődő agyi betegség egyik első tünete lehet."

"Érdekes, hogy középkorúaknál a túlsúly jelentős rizikófaktort jelent az időskori elbutulás szempontjából, később pedig a túlsúly hiánya az első tünet" - nyilatkozta Dr. Hughes.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!