Az erős kézszorítás hosszú életet jelenthet

A kézfogás erőssége is jelezheti, milyen hosszú élet vár valakire - idézte pénteken a University College London kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja .

A kutatók harmincnál több korábbi tanulmány adatait elemezték. Vizsgálatuk eredményeit a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat legutóbbi számában közölték.

A szakemberek olyan egyszerű teszteket kerestek, amelyek segítségével megjósolható, hogy mely páciensek vannak nagyobb kockázatnak kitéve, kikre szükséges jobban odafigyelni. Az eredeti vizsgálatok több tízezer, többnyire hatvan év fölötti ember bevonásával készültek. A felmérésekben az idősebbek fizikai képességeit mérték, majd a későbbiekben összevetették a halálozási adatokkal.

A kutatók megállapítása szerint a halálozási arány a tanulmányok ideje alatt 67 százalékkal magasabb volt azoknál, akiknek kézfogása gyenge volt, azokhoz képest akiké erősnek bizonyult. Hasonló összefüggést találtak a járás gyorsasága és a karosszékből való felállás, valamint a halálozási arány között is: a lassabban járó és székből felemelkedő emberek nagyobb kockázattal haltak meg a rákövetkező időszakban. Használható kockázati jelzőnek mutatkozott az egyensúly egy lábon való megtartása is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára borult idő várható. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik: hazánk északkeleti, északi felén kezdetben kiterjedt, helyenként intenzív havazásra, egyes tájakon átmeneti vastag hótakaró kialakulására kell számítani - a főváros térségében és az Északi-középhegység tágabb környezetében az esti órákig kitartóan havazhat. Ezzel párhuzamosan azonban délnyugat, dél felől egyre többfelé ónos esőbe, fagyott esőbe, majd egyre inkább esőbe vált a halmazállapot - tartósabb ónos esőre a középső országrészben van kilátás. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A maximum többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél kissé magasabb értékeket is mérhetnek. Késő este is hasonló hőmérsékletre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.