A transzplantáció szabályozása - nemzetközi tapasztalatok

A szervadományozásra és szervkivételre vonatkozó jelenlegi német szabályozás "a szélesebb hozzájárulási jog" elvén alapul.

Az orvosok abban az esetben vehetik ki egy agyhalott személy szerveit, ha rendelkezésre áll az elhalálozott, ill. a hozzátartozók hozzájárulása.

A Nemzeti Etikai Tanács javaslata szerint ezt a törvényt meg kellene változtatni és a fenti logika ellenkezőjét kellene érvényesíteni, vagyis mindenki potenciális szervadományozó, amennyiben ezt nem tiltotta meg. Az etikai tanács úgy ítéli meg, hogy az állampolgárokat arra kellene ösztönözni, hogy még életükben (esetleg a vezetői jogosítvány megszerzése alkalmával) regisztráltassák magukat szervadományozóként, vagy nyilatkozzanak arról, hogy megtiltják szerveik felhasználását.

Németországban jelenleg 12.000 személy vár donorszervre, minden nap három betegnek meg kell halnia, mert kifut az időből. A transzplantációs törvény 1997-ben lépett hatályba. Most már elmondható, hogy a jogbiztonság megvan, de szervből nincs elegendő. A szervadományozók száma évente 4.000. Ez nemzetközi összehasonlításban a középmezőnybe helyezi Németországot.

Németország az Eurotransplant létrehozása óta több szervet használ fel, mint amennyit rendelkezésre bocsát. A szervezet keretében Belgium és Ausztria a legjobb exportőr, ahol a szervadományozási ráta jóval magasabb és ahol az etikai tanács által javasolt modellt alkalmazzák. Az osztrák lakosság igen fogékony a szervadományozás iránt. Az országban Mária Terézia idején vezették be a kötelező obdukciót. A kórházak a család beleegyezése nélkül felboncolhatják a halottat. Az osztrák orvosok azonban a szervkivételt megelőzően sohasem mulasztanák el meghallgatni a hozzátartozókat és fel sem merülhet a gondolat, hogy kivegyék az országban balesetet szenvedett külföldi állampolgár veséjét.

Vita tárgyát képezi, hogy a potenciális donor hozzátartozóival folytatott beszélgetés során milyen befolyást gyakorol az elutasítás arányára a kérdésfelvetés módja: "Hozzájárulását adja?" vagy "Van-e ellenvetése?". Az elutasítók aránya Németországban 40%, Ausztriában 10%, Baszkföldön a nullához közelít.

A spanyol modell: Jelenleg Spanyolország világelső a szervadományozás területén. 1989-ben még 15 donor jutott egymillió lakosra, a mai statisztika szerint már 35. A spanyol modell sikeréhez jelentősen hozzájárul a szervadományozási koordinátor státuszának bevezetése. Minden kórháznak, amely intenzív osztállyal rendelkezik, alkalmaznia kell egy ilyen koordinátort, aki a transzplantációval kapcsolatos teljes folyamatért felelős. Tájékozódik a kórházban fekvő betegekről, még azokról is, akik a szervadományozás tekintetében szóba sem kerülnek. Dokumentálja a betegek kórtörténetét, elhalálozás esetén a lehető leggyorsabban intézkedik a transzplantáció végrehajtásáért. Az ő feladatai közé tartozik a hozzátartozókkal való beszélgetés is. Spontán nem válaszba ritkán ütköznek. Egy ilyen beszélgetéssel kezdődik Pedro Almodóvar "Mindent anyámról" című Oscar-díjas filmje. A transzplantációs megbízottak vezető szerepet töltenek be a kórházakban, magas fizetésben részesülnek, rendszeres képzéseken vesznek részt.

Svédországban már több alkalommal változott a szabály, anélkül, hogy ezzel a várólisták megszűntek volna. Az országos regiszter bevezetése sem hozott megoldást. Ilyen regiszter létrehozását kezdeményezte a német etikai tanács. Egy svéd szakértő tanulmányozta a különböző donorregisztereket. Következtetése szerint a regiszter működtetésének több a költsége, mint a haszna. A spanyol modell átvétele eredménnyel kecsegtetne. Ez azonban mind Németországnak, mind Svédországnak nehezére esik. Az egészségügyi rendszer szétforgácsolt, a kórházakért való felelősséget a települések vagy a tartományok, továbbá a privát vállalkozások vagy az egyetemek viselik.

Tartományi szinten azonban a kórházak, az orvosszervezetek és a politika zökkenésmentes együttműködése tapasztalható. A német tartományok közül Mecklenburg-Előpomeránia a spanyolországihoz hasonló struktúrákat működtet és magas donorszámokat regisztrál. A kiváló helyzetnek azonban szubjektív okai is vannak: az egymillió lakosra eső halálos áldozatok száma 110, ezek közül legtöbb a közlekedési baleset (62). A tartomány kórházaiban transzplantációs megbízottakat alkalmaznak, akiket két regionális koordinátor támogat. A keleti tartományokban a szervadományozási kedv magasabb, mint nyugaton. Az NDK-ban az elutasítás [hiányának] elvét alkalmazták, ami egyfajta hagyományként érvényesül. Másrészt úgy tűnik, hogy a tartományban sikeresen alkalmazták a nyomásgyakorlást. Amikor három kórháztól egy éven keresztül nem érkezett egyetlen donorszerv sem, az orvosi kamara körlevélben helyezte kilátásba a továbbképzési engedély megvonását. A kamara elnöke szerint még ki sem mentek a levelek, már be is futottak a jelentések az első szervadományozókról.

Die Zeit, 2007. május 5.

(Erősen tömörítve)

(Ford.: Komáromi Béla)

(2007.08.01. 09:21)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +6 °C

Feloszlanak a gomolyfelhők, az ország északkeleti felén többfelé kiderül az ég. A délnyugati országrészben azonban erőteljessé válik a felhőképződés estétől, a felhőzet egyre több helyen záródhat. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél fokozatosan veszít erejéből, az esti, éjszakai órákban mérséklődik.Késő estére 3 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton valószínű az enyhébb, míg északkeleten a hidegebb idő. A minimum-hőmérséklet tág határok között várható: a derült, szélcsendes fagyzugokban fagypont alatt, míg a borult délnyugati részeken 10 fok közelében alakulhat. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!