A fertőzésekről fog szólni 2018

Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítja 2018-at az állam, hogy méltó módon emlékezzen meg az anyák megmentőjéről születésének kétszázadik évfordulóján.

A kabinet mind az anyaországban, mind a határon túl és a diaszpórában élő magyarság körében támogatja és szorgalmazza olyan rendezvények szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek Semmelweis Ignác munkásságához kötődnek, és hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez - számol be a Magyar Nemzet . Az emlékévről szóló kormányhatározat szerint az emberi erőforrások minisztere a nemzetgazdasági miniszter bevonásával december 15-ig készít előterjesztést az emlékév keretében megvalósítandó programokról.

2018 Semmelweis-emlékév lesz
Semmelweis Ignác vette észre először, hogy a gyermekágyi lázfertőzéskövetkezménye

Maguknak viszik a betegek a szappant

Semmelweis Ignác (1818-1865) a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja: ő vette észre először, hogy a gyermekágyi láz fertőzés következménye, a fertőzést pedig az orvos keze terjeszti. Kérdés, hogy a Semmelweis-emlékév keretében jut-e pluszpénz a kórházaknak a fertőzések visszaszorítására, hiszen jelenleg általában a befekvő betegek maguknak viszik a szappant vagy a vécépapírt az intézményekbe. A problémára ma sok helyen az a válasz, hogy nincs kézmosószer, mert úgyis ellopják.

Nálunk fogy a legkevesebb fertőtlenítő

A lap értesülései szerint a kézfertőtlenítést elsőként meghonosító Semmelweis hazájában használják a legkevesebb alkoholos kézfertőtlenítő gélt az egészségügyi intézményekben az uniós országok közül. Magyarországon ez a mennyiség 6 liter/1000 betegnap, míg Svédországban például 40 liter/1000 betegnap. Ez a hiányosság a kórházi halálozások számában is visszaköszön: évente legalább 650 hazai ellátott hal meg ilyen fertőzések következtében.

"A kórházi kézfertőtlenítés olyan alapvető lenne, mint az, hogy az autóban indulás előtt bekötjük magunkat. Előírás, hogy a kórházi folyosókon, kórtermenként x mennyiségű kézfertőtlenítő gélt biztosítsanak, ehhez képest viszont napi szintű problémát jelent a higiénia biztosítása az egészségügyben" - mondta korábban a Magyar Nemzetnek Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) elnöke. A Reszasz korábban 500 liter kézfertőtlenítőt ajánlott fel, amelyet később a Jahn Ferenc kórház kapott meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.