A fekvőbetegek higiéniája

Az otthon ápolt beteg körül rengeteg a teendő: az érintettet nemcsak megfelelően kell ellátni, hanem arra is ügyelni kell, hogy életminősége ne romoljon az adott lehetőségek között. Ebben nagyon fontos szerepet játszik a mindennapi higiénia is.

A házi betegápolás a gondozáson, felügyeleten túl minden olyan szakápolási tevékenységeket is magába foglal, amelyeket a beteg otthonában orvosi beavatkozás nélkül tudunk végezni. Ezeket maximális körültekintéssel, megfelelő higiéniai intézkedések után kell végeznünk. Ehhez nyújtunk most segítséget.

Tisztálkodás, bőrápolás

  • A mozgásképtelen, esetleg felkeléstől eltiltott beteget naponta egyszer reggel vagy este mosdassuk le. Ha tud mozogni, felkelni, az ápoló felügyelete mellett és segítségével mosakodhat maga is.
  • Mozgásképtelen ápoltunkat mosdásnál, zuhanyzásnál szivaccsal, fürdőkendővel segítsük. Ha inkontinens, az érintett bőrfelületek alapos tisztítására ügyeljünk, sztóma esetén pedig használjunk fertőtlenítő szappant!
  • Ha a beteg mozgásképtelen, az ágyat egy lepedővel letakarva óvhatjuk meg a benti mosdatás során.Ilyenkor fentről lefelé haladva töröljük át testét, hajmosáskor pedig úgy könnyíthetjük meg dolgunkat, ha fejét az ágy szélére helyezzük és úgy mossuk meg.
  • Az alapos törülközés elengedhetetlen, a betegnek legyen saját kéztörlője és fürdőlepedője is.
  • Az ápoló - miután a beteggel érintkezett - mosson kezet, használjon külön törülközőt!
  • Bőrápolásra csak a szakemberek által rendelt szereket használjuk, ezek általában speciális, hipoallergén készítmények, melyet például az inkontinens beteg bőréhez vagy a sztóma körüli bőrfelületek ápolására fejlesztettek ki.
  • Szappan helyett inkább egyszerű tusfürdő, mosdókrém legyen kéznél, és nagyon hasznos lehet az ápolónak a nedves törlőkendő, a papírtörlő, a fültisztító pálcika, a hintőpor ugyanúgy, mint a gumikesztyű, a külön körömvágó olló, a láb- és körömcsipesz, a sarokreszelő és a felfekvéseket kezelő krémek, illetve hámosítók.
  • Az ápoló használjon rendszeresen kézfertőtlenítő folyékony szappant, illetve körömkefét! A pelenka cseréjénél, mosdatásnál és sebellátásnál egyszer használatos gumikesztyűt húzzunk!
  • Könnyebben le tudjuk vágni a körmöt, ha előzetesen felpuhítjuk, például áztatással.
  • Az egymáshoz tapadó bőrfelületek kezelése, ápolása különös odafigyelést igényel (combok, lágyékhajlatok, hónalj, farpofa, végbélnyílás, herezacskó, a mellek alja, a lábujjak köze), ezeket mindig nagyon szárazra kell törölni, behintőporozni.
  • A nyelv és fogak tisztántartása se maradjon el: étkezések után, illetve reggel este is fontos a fogmosás, szájöblítés. Műfogsor esetén a tablettás tisztítás se maradjon el!
  • Mosdatás után fertőtlenítsük és hagyjuk megszáradni a fogkefét, a mosdató szivacsokat különösképpen! Ez utóbbit a mikrohullámú sütőben 15-20 másodpercig megjáratva csíramentesíthetjük is.

A fekvőbetegek higiéniája
A fekvőbetegek higiéniája

Ruha, ágynemű, szennyes, kuka

  • Szennyesét, ágyneműjét is külön kezeljük, egy elkülönített szennyes kosár például nagy hasznunkra lehet. Erős szennyeződés esetén fertőtlenítő, áztató oldatba áztassuk a ruhát, erre egy külön bejáratú lavór is jó, ha van.
  • Pelenka és egyéb inkontinenciatermékek miatt tartsunk egy külön kukát, melyet rendszeresen fertőtlenítünk ürítés után!
  • A beteg pizsamája, hálóinge legyen pont méretes: a szűk ugyanúgy kényelmetlen lehet számára, mint a nagyobb méret. Anyaga pamut legyen, akár csak az alsóneműk.

Ágy

  • A beteg ágya mindig legyen tiszta és rendezett! Ha sebváladék, vér, széklet, vizelet, étel vagy izzadtság szennyezte össze a lepedőt, ágyneműt, azonnal cseréljük le! Mindig figyeljünk arra, hogy a beteg tiszta ágyban feküdjön.
  • Párna, kispárna, paplan vagy pléd könnyű és mosható legyen!
  • A praktikusság jegyében szerezzünk be a textil lepedő alá egy nylon vagy gumis lepedőt, így a matracot is megóvhatjuk a balesetektől. A textillepedőből is válasszunk fehéret, azt könnyű fertőtleníteni, mosni. A lepedőkből többre is szükség lehet, legalább 9-10 db legyen otthon.
  • Az áthuzatolás jó hatással van a fekvőbetegre: felfrissíti, a felfekvéstől is megóvhatja. Az ágyneműt akkor is cseréljük 3-4 naponta, ha nem tűnik szennyezettnek!

Evés, ivás, evőeszközök

  • A gondozott evőeszközét, poharát és egyéb, az étkezést, folyadékbevitelt könnyítő, segítő eszközöket fertőtlenítsük folyamatosan, és ezeket csak ő használja!

Takarítás

  • A betegszoba legyen könnyen takarítható, így a felesleges porfogókat, bútorokat és kárpitokat távolítsuk el. Ne legyen sok szőnyeg és lábtörlő, hiszen ezek nemcsak a szennyeződést szívják magukba, de balesetveszélyesek is lehetnek.
  • A padlót rendszeresen mossuk fel, a söprést igyekezzük elkerülni a felesleges porkavarás miatt! Ha a beteget nem zavarja, a porszívó gyors használata praktikus lehet.
  • A Neomagnol tablettát mindig vízben feloldva használjuk fertőtlenítésre, de frissítő takarításhoz bárhol megfelelő lehet az ecetes vagy citromsavas felmosás is!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.