A dm az első drogéria a gyógyszerpiacon (2)

Újabb szereplővel bővült a vény nélkül kapható gyógyszereket (OTC) forgalmazók köre: a Drogerie Markt (dm) egyik fővárosi üzletében tegnap megkezdte az OTC-termékek árusítását. A társaság lépése nyomán az év végéig megkétszereződhet az OTC-elárusítóhelyek száma: a dm - a piaci szereplők óvatos, kísérleti lépéseivel szemben - az év végéig teljes hazai hálózatában, mind a 203 üzletében kiépítené a gyógyszerespultokat - közölte Wolfgang Strasser, a Drogerie Markt Kft. ügyvezetője. A beruházás mintegy félmilliárd forintba kerül, amiben nincs benne az árukészlet.

A dm már az OTC-termékek patikán kívüli árusításának engedélyezésekor egyértelműen jelezte: belépne erre a piacra. Igaz, azóta több, akkor érdeklődő piaci szereplő visszavonulót fújt, jellemzően a gyógyszerforgalmazás szigorú feltételei és a lassú megtérülés miatt. Arról nincsenek híreink, mit lép majd a Rossmann, a dm legfőbb hazai versenytársa.

A megkérdezett kereskedők szerint a vény nélkül kapható gyógyszerek - az élelmiszer-kiegészítők és a homeopátiás termékek mellett - a várakozásnak megfelelően inkább a pultokat színesítik, mintsem kirobbanó forgalomnövekedést generálnak. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nyilvántartása szerint az OTC-termékek patikán kívüli árusítására 204 engedélyt adtak ki: közülük 44 Shell-, 38 Mol-benzinkútra, 12 Coop üzletekre, kilenc Tescóra, kettő Auchan áruházra szól, a többit független kiskereskedőknek állították ki. A megkeresett nagyobb kereskedelmi láncok OTC-elárusítóhelyeik bővítésén munkálkodnak.

Az évi 60-65 milliárd forintot kitevő hazai OTC-forgalom túlnyomó részben továbbra is a gyógyszertárakban zajlik, a kiskereskedelmi egységekre néhány milliárd forint árbevétel juthat. Ám a gyógyszerkészítmények forgalma a jelenlegi általános kiskereskedelmi forgalomcsökkenés közepette is dinamikusnak mondható - azaz biztos piacot jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A vastagabb felhőzet fokozatosan délnyugat, nyugat felé halad, csak lassan szakadozik, közben északkeleten a gomolyok estére feloszlanak, de addig néhol kisebb záporeső előfordulhat belőlük. Az északias szelet estig még helyenként élénk lökések kísérik.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!