A betegség, amitől minden sportoló retteg

Magyarországon évente közel 26 ezer embert érint a hirtelen szívhalál. A betegség nagy arányban érint egészséges, sportoló fiatalokat, akik életét csak azonnali segítségnyújtással lehet megmenteni.

Hirtelen szívhalálnak azt nevezik, amikor valaki jó közérzet mellett összeesik, elveszti az eszméletét és meghal. A statisztikák szerint viszonylag gyakori, Magyarországon évente nagyságrendileg 26 ezer érintettről beszélhetünk, ugyanakkor a betegek egy része gyors segítséggel megmenthető. A férfiak valamivel gyakrabban lesznek érintettek, és gyakoribb a hirtelen szívhalál a fiatal sportolóknál is, mint a teljes fiatal populációban.

4-5 percen múlik a páciens élete

Az állapot szívritmuszavar miatt alakul ki, a bal kamra izomzata kaotikusan, aprókat remegve húzódik össze, viszonylag nagy sebességgel. Ilyenkor nem tud a szív vért áramoltatni a szervek felé, ami oxigénhiányhoz, a szervek működésének leállásához vezet.

Aki a hirtelen szívhalált túléli, az nagyrészt felépül, noha állapota nagyban függ attól, hogy szervezete mennyi időt töltött keringés nélkül, a véráramlást mennyire tudták mesterségesen biztosítani, a mesterséges lélegeztetést mennyire tudták jól kivitelezni. A betegségről mindent megtudhat az alábbi cikkünkből !

A sportolók mozgás közben extrém terhelésnek teszik ki a szervezetüket, és nagy mennyiségben vesztenek ionokat, így káliumot, magnéziumot és nátriumot. Az így kialakult ionhiány könnyen okozhat életveszélyes ritmuszavart egy kórosan megvastagodott szívizomban. Lehet a kiváltó ok az is, hegy egy olyan szívizmot ellátó ér záródik el - tehát tulajdonképpen infarktus történik -, amelynek kiesése jelentős szívizomterület elhalásával jár együtt. Ilyenkor az érintett hirtelen összeesik, és elveszíti az eszméletét. Az érintettek höröghetnek, légzésük leállhat vagy nagyon ritkává, minimálissá válhat, végtagjai elernyednek.

A sportolók extrém terhelésnek teszik ki a szervezetüket, az ionhiány pedig könnyen szívhalálhoz vezethet
A sportolók extrém terhelésnek teszik ki a szervezetüket, az ionhiány pedig könnyen szívhalálhoz vezethet

Az idő ilyenkor rendkívül fontos tényező, hiszen csak az első 4-5 percben lehet megmenteni a hirtelen szívhalál érintettjeit. Ha nincs defibrillátor, az újraélesztés jelenti az egyetlen esélyt: 30 szívmasszázs után 2 levegőbefúvást kell alkalmazni, maga a masszázs pedig 100/perc ütemű kell legyen. Az Országos Mentőszolgálat rövidfilmjében részletesen bemutatják, mit kell tenni, ha bajba jutottat látunk.

Ha az újraélesztés sikeres, és a mentő érkezéséig a szívet sikerül masszázzsal működtetni, akkor az érintettek intenzív osztályra kerülnek, ott állapítják meg a hirtelen szívhalál okát. A beteg felépülése azon is múlik, hogy szervezete mennyi időt töltött keringés nélkül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.