Körte: vackorból lett csemege

Ismerjük meg!

A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó körte (Pyrus communis) eredetileg Európából és Ázsiából származik, vad változata (a vadkörte, vackor) az egész kontinensen ismert. Az első kultúrfajták a görög Peloponnészosz-félszigeten nőttek, körülbelül háromezer évvel ezelőtt. Lelkes termesztői a rómaiak voltak, speciális tulajdonságaik alapján ők már negyven különböző fajt különítettek el. Ez a gyümölcs az egészen tipikus formájával, a zöldtől a sárgáig, sőt pirosig terjedő, sokféle színével szinte ösztönöz bennünket a fogyasztásra.

A chutney, ez az édes-savanyú-csípős mártás az utóbbi években lett hazánkban is népszerű. Ha unja már a nyers gyümölcsöt, készíthet belőle chutneyt is, kattintson ide a részletekért! Egészen speciális aromája - többnyire valamivel édesebb, mint az alma - minden szájat elkápráztat. Bár a körte szintén az ősz és a tél egyik kedvelt gyümölcsfajtája, messze nem rendelkezik akkora jelentőséggel, mint az alma. Magyarországon például évente fejenként hat kilogrammot fogyasztunk belőle. Ez a viszonylagos népszerűtlenség talán összefügg azzal is, hogy a körtefák enyhébb éghajlatot, több gondozást igényelnek, mint az almafák; és hogy a körte tárolhatósága kedvezőtlenebb, mint az almáé.

Miért jó?

Az egész mérsékelt éghajlati övben elterjedt gyümölcsféle, valamivel jobb tápanyag-összetételű, mint az alma, szénhidráttartalma és a C-vitamin tartalma nagyjából megegyezik vele (5 g). Szénhidráttartalma 7,5, összes élelmi rosttartalma 6,2 gramm száz grammonként, ásványi anyag- és nyomelem-tartalma nem kiemelkedő.

Az első, többnyire apróbb szemű, puha, nyári fajták már júniusban érnek, a téliek közül némelyik pedig akár a következő tavaszig eltarthatók, így a körtefélék fogyasztási idénye közel olyan hosszú, mint az almáé.

Hogyan fogyasszuk?

Körtés kacsacomb Gyümölcsös omlett Körtés rétes A legtöbb körte nyersen is fogyasztható, de a később érő fajtákat ajánlatos meghámozni, mert a héja nehezen emészthető, puffadást okoz, a héj alatti kősejtek pedig az arra érzékenyeknek akár bél- és epegörcsöt is kiválthatnak. Különlegesen finom a meghámozott körteszeletekből készült, kis citrommal ízesített körtekompót, amelyet nemcsak vízzel, hanem málna- vagy ribiszke levével is készítenek.

Kevesebben tudják talán, hogy a körtéből is lehet finom sajtot készíteni. Az eljárás hasonló a birsalmasajt készítési módjához: a meghámozott körtét megfőzzük, a levét leszűrjük, majd a levet gyümölcshússal megegyező tömegű cukorral és kilónként egy fél citrom levével olyan sűrűre főzzük, hogy a kanálról fonalat eresszen. Aztán hozzáadjuk az áttört körtét, a kellő sűrűségűre főzzük vele. A sűrű masszát apró formákba öntjük és egy-két napig szárítjuk.

Érdekességek

A világ leghíresebb körtefája bizonyára az alvilágban állt. A görög mítosz szerint Tantaloszt, Zeusz egyik fiát az istenek és az emberek ellen elkövetett gonosz tettei miatt az alvilágba küldték. Itt a gaztetteit egy körtefa alatt gyónta meg. Amikor éhes lett, és a feje fölött lógó körtéket meg akarta volna enni, az ágak visszahúzódtak, egészen addig, ameddig nyújtózkodott. Homérosz a körtét az istenek ajándékának nevezi, az i. e. III. században élt Theophratos pedig leírásában már megkülönbözteti a nemesített és a vadkörtét, és leírja a nemesítés módját, az oltást is.

A kínaiaknál a körtefa az elválást és a szomorúságot szimbolizálta.

A keresztények valamivel pozitívabb képet társítottak hozzá. Csoportos-csokros hófehér virágai miatt az Istenanya jelképévé vált. Közép-Európában a gyümölcstermesztés a kolostorokban élők feladata volt. Mindazonáltal ebben az időszakban a körték még meglehetősen kemények voltak, ezért ajánlatos volt a körtét megfőzni. A nyers körtét rossznak, sőt mérgezőnek tartották. Ez a vélemény azonban hamarosan megváltozott, és a francia napkirály, XIV. Lajos korában az édes gyümölcs már valóban ínyenc csemegének számított, és nagy tiszteletnek örvendett. A vén körtefák a Versailles-i kastély királyi kertjeiben még ma is megcsodálhatóak.