Újabb titokra derült fény

Célom, hogy a lehető legtöbb embernek nyújthassam az egészség, az önmegvalósítás örömét - mondta néhány hónapja, első könyve megjelenésekor Schobert Norbi. A nagy siker igazolta a jó szándékot, és ezentúl a 2. titok című könyv is segíthet ebben.

Az update-titok

Valószínűleg sokan első pillanatban nem is tudnák, kiről van szó, ha valaki Schobert Norbertet említené előttük, mivel Magyarország jelenleg legsikeresebb személyi edzőjét, wellness trénerét a fél ország csak "per tu", a családias Norbi néven ismeri. Pedig nyilvános, tömegeket megmozgató edzéseivel, jól használható kazettáival, népszerű tévéműsoraival már rengeteg családnak volt szinte személyes jó ismerőse, amikor a nyáron még nagyobb fába vágta a fejszéjét. Kidolgozta azt a fogyókúrás programot, ami nem szigorú diéta, nem szigorú böjt, nem jár nehezen tűrhető, rosszkedvű éhezéssel, hanem hatékonyan fogyasztó, egészséges testi-lelki egyensúlyra törekvő életmódprogram: megszületett az Update-módszer. Lényege, hogy nem mennyiségileg, hanem elsősorban minőségileg és időben korlátozza az elfogyasztható ételeket. A "jót együnk és jókor", no és persze a "mozogjunk rendszeresen" alapelve segíti a követőit az egészséges életmód kialakításában. Az ételek, alapanyagok 1-3 kódot kaptak, eszerint a szervezet napi ritmusához igazítva lehet délig, délután háromig vagy akár egész nap fogyasztani belőlük. Fontos, hogy ez a módszer - Norbi megfogalmazása szerint - nem ismer szociális határokat: nemcsak rákkal és lazaccal, hanem virslivel és párizsival is lehet fogyni. A minőségi megkötés a táplálék összetételére, értékes tápanyag, vitamin-, ásványi anyag- és rosttartalomra vonatkozik: ha csak lehet, ne tartalmazzon finom lisztet, kristálycukrot, telített zsírsavakat.

Százezer családban olvasták

És mi lehetne sikeresebb, mint egy jól működő, de vidáman követhető súlycsökkentő módszer ma Magyarországon, ahol a lakosságnak közel kétharmada küzd jelentős súlyfelesleggel? Az elképesztő eredmény - hogy stílszerűek legyünk - kódolva volt: néhány hónap alatt a Norbi titok című könyv az eladási listák élére ugrott, 4-5 hónap alatt százezer példány fogyott el belőle. A divatos csodamódszerekből, kiábrándult, újra meg újra a jojó-effektustól szenvedő fogynivágyók örömmel fogadták a szemléletváltáson alapuló, barátibb, betarthatóbb életmódprogramot, és sürgették a folytatást.

A könyv bestsellerré válásának másik titka valószínűleg az a közvetlenség, önmagát sem kímélő őszinteség, amellyel Norbi vallott saját tapasztalatairól. Írt tinédzserkoráról, amelyet izzadós, szerencsétlen, kövér kiskamaszként élt meg, majd a szerencsés fordulatról, amelyet egy okos pedagógus jó tanácsa, bizalma hozott az életébe, amikor is a sport, és egy kemény, de hatékony diéta révén karcsú, sportos fiatalember lett belőle. Norbi maga is átélte a kövérség stációit, és nem felejtette el az ehhez fűződő élményeit, és emlékszik a pályakezdő évekre is, az albérletre, a pénztelenségre, a megmosolygott "gumimacira" - sikerének egyik titka valószínűleg az, hogy karcsún, sikeresen is tud az egyszerű, kövérségükben megalázott, kudarcaiktól gátlásossá vált emberek nyelvén beszélni.

"A test és a lélek újrakódolása"

Az első könyve megjelenése után Norbi számtalan levelet kapott: kérték, állítson össze a módszer alapján szakácskönyvet, még részletesebb kódokkal ellátott étellistát. A 2. titok ezeket is tartalmazza: sok jó receptet ad, és újabb 2500 étel kódját tartalmazza. Ennél is fontosabbnak tartotta azonban, hogy a test "átkódolása" mellett megpróbálja a gondolkodásmódbeli változást is elősegíteni. A pszichés háttér, a negatív gondolkodás ugyanis sokszor eleve kudarcra ítéli a fogyókúrás, életreformáló törekvéseket. Ezeket a "hizlaló gondolatokat" szeretné száműzni akkor, amikor kíméletlen őszinteséggel boncolgatja, hogyan vezet súlyfelesleghez az egyéniség feladása, a stressz, az élet más területein elszenvedett kudarc, többek között bizony, még a rossz házasság is. De az egyéb hiányok helyetti evés újabb kudarcokat hoz, olyan ördögi körbe vezet, amelynek csak rossz vége lehet.

Norbi arra biztat mindenkit, hogy ne fogadja el a kínálkozó, kényelmes kibújókat, kifogásokat, és helyette megoldási javaslatokat kínál.

Már nem is a fogyókúráról van szó

"Ez az egész már rég nem a fogyókúráról szól. Inkább, hogy a kétezres évek embere oly birkatürelemmel hagyja-e magát terelgetni, reklámokkal felpumpált szeméttel etetni, mint a múlt század jól beidomított fogyasztója. Vagy végre megnézi, mit vesz be, mikor mit eszik, mikor mit hisz el." - Ómolnár Miklós ezekkel a szavakkal mutatta be Norbi 2. titok című könyvét. Norbi szeretné, ha könyve, módszere nyomán kevesebb lenne a silány pótszerekkel, cukros löttyökkel nassoló, szüleihez hasonlóan szépen gömbölyödő, keveset mozgó gyerek, és mind többen tudjanak nemet mondani a fogyasztásra buzdító reklámoknak. Emellett célja minél több termelő cég - illetve termékeik és reklámjaik - elmozdítása egy egészségesebb, hasznosabb irányba. A partnerek listája egyre bővül: üdítőitalok, tejtermékek, készételek sora viseli a Norbi update védjegyet.

Norbi 2. titok című könyve online áruházunkban kapható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra