Lázcsillapító növények a kertből és a konyhából

Az influenzás megbetegedések kellemetlen velejárója a láz. Bizonyos fokig normális jelenségről van szó, mégis, ha 38 fok fölé emelkedik, lázcsillapításra van szükség. Gyógyteákkal, fűszerekkel és könnyű ételekkel segíthetjük a gyógyulást.

Hidegrázás, égő nyálkahártya, étvágytalanság, levertség - jól ismerjük a láz kísérő tüneteit. A láz folyamatáról és hátteréről azonban már kevesebbet tudunk. A szervezet természetes védekező mechanizmusa indul be testhőmérsékletünk megemelkedésével, amikor valamilyen vírusos, vagy bakteriális megbetegedés következtében elszaporodnak, vagy kívülről bejutnak szervezetünkbe a pirogén anyagok. Ahogy észleli az emberi test ezeknek az anyagoknak a megjelenését, a kazán dolgozni kezd: magasabb hőfokon az immunrendszer hatékonyabban működik, a vírusok és baktériumok pedig kevéssé életképesek. 38 fok feletti láz esetén azonban már lázcsillapításra van szükség, nehogy a rendszer túlmelegedjen.

A téli slágerbetegségek mellett daganatos megbetegedések, allergia, gyulladás, autóimmun betegségek, stb. kísérő tünete is lehet a láz.

Folyadék minden mennyiségben

A lázas beteg az intenzívebb verejtékezésnek köszönhetően hajlamosabb a kiszáradásra, ezért a folyadékpótlásra fokozottan figyelni kell. A legjobb, ha az átlagos mennyiség kétszeresét fogyasztjuk el betegség esetén. Természetesen nemcsak a mennyiségen van a hangsúly: a cukros, szénsavas üdítők, az alkohol, és a tejes italok nem a segítik a gyógyulásunkat. Ilyenkor jön el a zsírtalan húsleves vagy zöldségleves, illetve gyógyteák ideje.

Zsálya, fekete bodza és hársfa azonos arányú keverékét forrázzuk le, és miután langyosra hűlt, citrommal ízesítsük. A citrom magas C-vitamin-tartalmának köszönhetően segít a betegség leküzdésében.

Lázcsillapító gyógynövények

A természet patikája rengeteg olyan gyógynövénnyel bővelkedik, ami izzasztó, lázcsillapító hatású. Az ókorban a halhatatlanság növényeként tisztelt orvosi zsálya gyulladáscsökkentő és lázcsillapító hatása miatt a legtöbb láz elleni teakeverék egyik fő összetevője. Emellett a torokgyulladással járó betegségeket is kiválóan gyógyítja. A fekete bodzából készített tea nemcsak az immunrendszer erősítésére szolgál, hanem kiváló izzasztó hatásának köszönhetően elismert lázcsillapító is. Köhögéscsillapító és nyákoldó hatása miatt a megfázásos megbetegedések kiváló ellenszere. A hársfa talán az egyik legismertebb meghűlés elleni gyógynövény. Főzete elősegíti az izzadást, ezzel segítve a láz megszüntetését.

Lázcsillapító fűszerek

Nem is gondolnánk, hogy a konyhapolcon megbúvó fűszereink közül milyen sok képes a láz csillapítására. A magyar konyha kihagyhatatlan fűszernövénye, a majoránna nemcsak a csirkés ételeket dobja fel, hanem kiváló gyulladásgátló és lázcsillapító hatással bír, továbbá az erős és száraz köhögést is gyógyítja. A bazsalikom, az olasz ízek kedvelőinek fűszere fájdalomcsillapító, görcsoldó és gyulladáscsökkentő tulajdonsága mellett ugyancsak segíti a láz csillapítását. A kínai konyha elképzelhetetlen gyömbér és koriander nélkül. Nos, e két fűszer hathatós segítséget nyújt akkor is, ha magasra szökik a lázunk.

Gyógyító egytálétel

A zöldségek vitamin- és tápanyagtartalmuk miatt a beteg ember étrendjéből kihagyhatatlanok. Mi most az idénynek megfelelő zöldségekből, és a lázcsillapítást segítő fűszerekből egy könnyű, de tápláló kínai rizses egytálételt ajánlunk.

Kínai karottás-édesköményes barnarizs-rizottó

Elkészítési idő: 35 perc

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 édeskömény
  • 2 sárgarépa sárgarépa
  • 1 vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg vaj
  • 1 evőkanál szűz olívaolaj
  • 2 evőkanál teriyaki szósz
  • 1 szál friss koriander
  • 1 mogyorónyi friss gyömbér reszelve
  • 2 marék barna rizs

A vöröshagymát félfőre, az édesköményt csíkokra, a sárgarépát batonokra (gyufaszál vékonyságú darabokra) vágom, a fokhagymát durvára aprítom. A vajon a zöldségeket nagy lángon megpirítom, majd az olívaolajat is hozzáadom, és kisebb lángon tovább párolom. A teriyaki szósszal meglocsolom, a felaprított korianderrel és a gyömbérrel megbolondítom, és a zöldségeket enyhén roppanósra párolom. Közben egy kis lábosba a rizst kétszeres mennyiségű sós vízben megpárolom. Ha a rizs elkészült, a zöldségekhez borítom, a főzőlevéből egy-két evőkanállal hozzámerek, és az egészet összemelegítem. Friss korianderlevéllel díszítem.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!