Gyógyító illatok

A hideg idő tartja magát, és még nagyon távolinak tűnik a tavasz. Virágzó, termést adó gyógynövényeket ilyenkor csak a meleg éghajlaton találunk. Most azzal a kettővel ismerkedünk meg, melyeket napjainkban elsősorban füstölésre használnak.

Ez a két, az ókorban is használt gyógynövény a tömjén és a mirha. A fák kérgének, illetve gyantájának égetésekor keletkezett illatos füst megnyugtatja az idegeket, oldja és feledteti gondjainkat, segíti a belső összpontosítást. Harmóniát hoz, felkelti az inspirációt, és elűzi a negatív hatásokat. Jót tesz a belülről fakadó nyugtalanság és stressz esetén, illetve a túl sok szellemi munkát követő fáradtság érzetén. Amikor a gyógynövények enyhe illatát belélegezzük, rövid időn belül érezhetjük lelkünkre ható nyugtató hatásait.

Szent füstölő

A tömjén majdnem minden füstölőkeverék alapvető alkotórésze volt, és Isten ajándékának tartották. A föníciai kereskedők más értékes árucikkekkel együtt a fűszerúton hozták a tömjént Dél-Arábiából és Kelet-Afrikából. Nem csak Salamon király szerette a finom illatokat, az egyiptomiaknak is a tömjén és a mirha volt a legkedveltebb füstölőanyaguk, amiért nem sajnálták a fáradtságot, hogy messze földre utazzanak.

Az egyiptomiak a tömjén szent illata segítségével kerültek kapcsolatba az istenek szférájával. Napjainkban a tömjéngyanta leginkább Ománból és Szomáliából érkezik. Vannak, akik idegenkednek a tömjénillattól, ami nagy valószínűséggel arra vezethető vissza, hogy a templomokban nem a legjobb minőségű tömjénkeverékkel füstölnek.

Reumára tömjént!

Arábiában és Szomáliában a napi higiénia érdekében még ma is tömjénnel füstölik a víztartályokat, az ivóedényeket és az emberek ruházatát. Ezzel intézik el a testápolást, hogy megspórolják a drága vizet.

A tömjénfa tejszerű nedvének egyéb gyógyhatásai is vannak. Csíraölő, fertőtlenítő, sebgyógyító szer. Fertőtlenítő tulajdonságának nagy szerepe volt a templomok és szentélyek fertőtlenítésében a nagy járványok korában.

A nyugati orvostudomány az utóbbi években figyelt fel a tömjén vérkeringés-javító és reuma elleni hatására. Gyulladásos betegségek esetében ugyanis csillapítja az ízületi fájdalmakat, és egyértelműen kevesebb a mellékhatása, mint a szintetikus készítményeknek.

Myrrha könnye

A mirha (Commiphora abyssinica) alacsony növésű közel-keleti fa. Kérgének repedéseiből átlátszó vagy vörösesbarna színű, könnycsepp alakban megkeményedő illatos gyantát választ ki.

A görög hiedelmek szerint a mirha az asszír király, Thesis lányának, Myrrhának könnycseppjeiből jött létre. Myrrha nem volt hajlandó a szerelem istennője, Aphrodité szolgálatába lépni, aki büntetésből az elméjüket megzavarva arra kényszerítette a lányt és apját, hogy együtt háljanak. Szörnyű tettét felismerve Thesis meg akarta gyilkolni gyermekét, ám az istenek a lányt, hogy életét megmentsék - fává változtatták. A fakéregből gyöngyöző könnycseppek a lány bánatát jelképezik.

Egyiptomban nagyon sokáig a mirha és a tömjén voltak a legdrágább árucikkek. Halottaikat mirhával is balzsamozták, hogy megszépítsék utazásukat az örökkévalóságba, s hogy örök életűek legyenek, mint az istenek. Hogy az evilági életet tudatosan élvezhessék, az egyiptomiak mirhaillattal füstöltek a szerelem és az érzékiség fokozására. Az ókori görögök és római filozófusok a sebek kezelésére, emésztési betegségek gyógyítására és menstruációs panaszok enyhítésére használták.

Szájfertőtlenítő

Évszázadokkal később a mirha elsősorban a fogínyvérzés, a száj fekélyes megbetegedései, a torokfájás gyógyszeres kezelése terén vívott ki elismerést. A középkorban alkalmazták még fogszuvasodás és rossz lehelet kezelésére is. A herbalisták arra is figyelmeztettek, hogy belsőleg alkalmazva nagy mennyiségben hasmenést, izzadást, fejfájást, valamint fokozott szívdobogást vált ki.

Az elmúlt évezredek tapasztalatai alapján a mirhát továbbra is mint szájfertőtlenítőt használhatjuk. Mivel az íze keserű, de frissítő ízű, enyhíti a fogínygyulladását, és az ínysorvadást kiváltó baktériumokat is pusztítja. Napjainkban a mirhatinktúra fogkrémek alkotórészeként ismert. Használatával megelőzhetjük a fogágy sorvadást, és fertőtleníthetjük a szájüreget. Segít a száj, illetve az emésztőrendszer gombásodása (Candida) esetében is, mégpedig anélkül, hogy egyúttal hasznos baktériumokat pusztítana el. A nálunk használatos fogkrémekben gyakran találunk mirhát, kismamáknak is ajánlott. Gyermekeknek kétéves kor alatt sem belsőleg, sem külsőleg nem tanácsos mirhakészítményt adni. VI.évf./2.sz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.