Többször mennek betegszabadságra a túlsúlyos dolgozók

Több napot hiányoznak a munkahelyükről kisebb-nagyobb betegségek miatt a túlsúlyos dolgozók, mint azok, akiknek normális a testsúlya - derült ki egy új kutatásból.

Brit tudósok a londoni tömegközlekedési vállalat 625 dolgozójának adatait gyűjtötték össze és elemezték, többek között a testmagasságukat és a testsúlyukat, illetve azt, hogy hány napot hiányoztak a munkából betegség miatt a kutatás két éve alatt. Az eredményekből kiderült, hogy azok a dolgozók, akiknek a testtömegindexe 30 vagy afölötti volt, átlagosan kilenc napot töltöttek betegszabadságon, míg az egészségesebb testsúlyúak mindössze ötöt.

Ne így fogyókúrázzon! Belehalhat!Az elhízás sok krónikus betegség rizikóját növeli, így a szív- és érrendszeri betegségek, illetve a cukorbetegség is gyakrabban jelentkezik a túlsúlyosaknál. Így nem meglepő, hogy az elhízott munkavállalók gyakrabban kényszerülnek hosszabb betegszabadság kivételére. Ám a kutatásból az derült ki, hogy még a kisebb betegségekkel, például megfázással is többet hiányoznak a munkahelyükről a túlsúlyosak; azaz az elhízás a hosszabb és a rövidebb "kényszerszünetek" gyakoriságát is megnöveli. Bár az összefüggések még nem teljesen tisztázottak, a kutatók szerint az elhízott emberek könnyebben kapnak el fertőzéseket és nehezebben gyógyulnak fel a betegségekből - ez magyarázhatja a gyakoribb hiányzásokat.

Az elhízásnak éppen ezért nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági hatásai is vannak - ezek pedig jóval túlmutatnak a kórházi, orvosi vagy éppen gyógyszerellátási költségeken.

"A munkáltatók vannak talán a legjobb helyzetben ahhoz, hogy az egészséges életmódot hirdessék a dolgozóik körében, és nagyon sokat tudnak tenni azért is, hogy némi testsúlycsökkentésre ösztönözzék a munkavállalókat" . mondta Samuel Harvey, a londoni King's College pszichiátere, a kutatás egyik vezetője. Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra