Rossz szokások, amelyek miatt hasra hízunk

Ha képesek vagyunk változtatni az alábbi szokásokon, akkor egy idő után azt fogjuk észrevenni, hogy szinte észrevétlenül leolvadt a hasunkról a felesleg.

Gyakori hiba, hogy vigasztalásra vagy jutalmazásra használjuk az ételt. Mutatjuk, az Eat This cikke szerint emellett még mi vezethet elhízáshoz.

Társaságban eszünk

Nem a társasági élettel van probléma, hanem azzal, hogy kutatások szerint ha többedmagunkkal eszünk, hajlamosak vagyunk akár 44 százalékkal is több ételt fogyasztani, mint amikor egymagunkban. Az is tény, hogy ha evés közben a telefonunkat babráljuk vagy tévét nézünk, szintén hajlamosabbak vagyunk repetára. Próbáljuk a baráti vacsorák számát limitálni, és ha eszünk, koncentráljunk az ételre és a tányérunkra!

A hasi hízást akár a hormonok is okozhatják. Mutatjuk a tüneteket, amelyek arra utalnak, hogy hormonjaink miatt kezdtünk gömbölyödni.

Túl gyorsan eszünk

Ha nem rágjuk meg elégszer az ételt, nemcsak emésztésünknek tesz rosszat, hanem a súlyunknak is, mert ilyenkor automatikusan több ételt eszünk meg rövidebb idő alatt. Mivel az agynak szüksége van körülbelül negyed órára, hogy jelezze a testnek, hogy jóllaktunk, ha habzsolunk, valójában még akkor is enni fogunk, amikor már régen bevittük a szükséges mennyiséget.

hasi elhízás, elhízás, túlsúly, fogyókúra, táplálkozás
Gondot okoz, ha a kelleténél többet és gyorsabban eszünk.

Vigasztalásra vagy jutalmazásra használjuk az ételt

Ha szeretnénk leadni pár kilót, azt is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen viszonyban vagyunk az ételekkel. Sokan hajlamosak örömükben és bánatukban is enni, és jutalmazásra, vigasztalása használni a finom falakatokat akár napi szinten is. Ha észrevesszük magunkon, hogy ez a szokásunk, próbáljunk meg valami mást találni, amitől jobban érezzük magunkat: egy film, a mozgás, egy jó könyv - a lényeg, hogy olyasmivel kényeztessük magunkat, aminek nincs köze az evéshez.

Nem eszünk elég zöldséget

Ha be tudjuk tartani azt az egyszerű szabályt, hogy a tányérunk felét mindig zöldfélék foglalják el, akkor viszonylag könnyedén megszabadulhatunk némi feleslegtől. A zöldségek kalóriatartalma alacsony, viszont sok bennük a rost, így jobban eltelítenek. Ez persze csak akkor érvényes, ha zöldség alatt nem az olajban sült burgonyát értjük.

Forrás: eattihs.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A fátyolfelhők dél felé fokozatosan levonulnak, a vastagabb felhőzet szakadozik, gomolyosodik, csökken, illetve emellett képződnek is gomolyfelhők - összességében alapvetően sok napsütésre van kilátás. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül. A délutáni órákra 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!