Miért nem sikerül?

Közel 25 éve gyermekorvosként dolgozom, naponta számos szülővel és gyermekeivel találkozom. Ezek a szülők minden apró kérdéssel és gonddal szakemberhez fordulnak, így a házi gyermekorvoshoz is gyakran jönnek.

Ezzel teljes ellentétben, az egyik leggyakoribb és - gyermekeink felnőtt élete során legtöbb betegséget okozó tünettel - az elhízással és annak következményeivel nem foglalkoznak kellő súllyal. A túlsúly, illetve az elhízás az epidemiológiai vizsgálatok eredményei alapján a gyermekek 20-30%-át érinti.

Az elhízás meghatározása

Az elhízás - röviden - a test zsírtartalmának kóros megnövekedését jelenti, vagyis a zsírsejtek olyan mértékű felszaporodása, amely a testi-lelki egészséget károsíthatja. A jelentőségét az adja, hogy - bár kialakulásakor ritkán okoz azonnal betgséget - hosszú távon számos súlyos elváltozás és betegség alapja.

Az egyes személyeknél az orvosi diagnózis felállítása az alábbi módon történik. Természetesen első a testsúly és a testmagasság megmérése. A testsúly magassághoz való viszonyítása a következő lépés a BMI (testtömegindex) kiszámítása. Ez a testsúly és a magasság négyzetének hányadosa, normál értéke: 18,5-25 kg/m2.

A derékbőség megmérése következik, ennek normál felső határa nőknél 80 cm, férfiaknál 94 cm. Ennek emelkedése fokozott kockázat a kardiovaszkuláris betegségek előfordulására. A testzsír meghatározása, bőrredővastagság mérése már általában a szakellátásban történik. A kivizsgálás során ki kell zárni néhány hormonális és genetikai kórképet, a további vizsgálatok menete természetesen a tünetek alapján történik.

A kalóriatöbblet miatti túlsúly kimondását hajlamosak a szülők, a gyerekek, vagy mindketten elutasítani. A bevezetőben említett, egyébként gondos szülő nehezen fogadja el a túlsúly tényét a gyermekénél, elutasítva ezzel a saját felelősségét a súlytöbblet kialakulásában. A gyermek habitusától, életkorától függően szintén hárít, tagadja, vagy lekicsinyíti a súlyfelesleg létezését, jelentőségét.

Egyéb teendők

Ezután az elhízás lehetséges szövődményeinek vizsgálata következik. Mindezzel ráirányítottuk a család figyelmét a testsúlyemelkedés lehetséges, elsősorban későbbi következményeire. A vérnyomás többszöri mérése, szükség esetén 24 órás monitorozása, a vérzsírok, a vércukor meghatározása, további vérvizsgálatok, hasi UH minden kivizsgálás része. Egyénileg ezt további vizsgálatokkal kell kiegészíteni.

Az elhízás következményei

Bár a szülő általánoságban tisztában van az elhízás következményeivel, személyre szabottan a gyermeke kapcsán is szembesülnie kell ezekkel! A legveszélyesebbel, a szív-érrendszeri következményekre (szívinfarktus, stroke, hipertónia, érelmeszesedés) hívom fel először a figyelmét. Ugyanilyen veszélyesek az anyagcsere-betegségek: vércukor és vérzsír emelkedés. Nem elhanyagolható a lelki és az esztétikai, valamint ortopédiai hatás sem, elhízott betegekben a daganatos betegségek, a tüdő betegségei, alvási apnoe is gyakoribb.

A vizsgálatok eredménye, terápiás javaslat

A fenti vizsgálatok után a leggyakoribb diagnózis: kalóriatöbblet miatti elhízás. Ennek mindenki által ismert terápiája az életmódváltás: a csökkent kalóriatartalmú étkezés, a fokozott fizikai aktivitás. Ezen a két ponton azonban megtörik a folyamat. Elismerem: sokkal könnyebb egy tünetet, egy betegséget néhány napra, hétre szóló diétával, gyógyszeres kezeléssel, gyógytornával stb., gyógyítani, az elhízásnál azonban más a helyzet! Életmódváltásnál ez egy hosszú folyamat, gyakran nehezen betartható, a család, ezen belül a szülő szerepe és felelőssége meghatározó.

Étkezés: táplálkozási szokásainkat meg kell változtatni. Néhány a nehézségek közül:

  1. Ellenállni a bőséges élelmiszerkínálatnak, figyelni az élelmiszerek kalóriatartalmát. Otthon, a vásárlás előtt végig kellene gondolni, milyen élelmiszerre, és azokból mennyire van szükségünk (a bevásárlókocsik méreteit gyakran észrevétlenül növelik, kettőt fizet - hármat vihet akció, stb.!!/.
  2. A szülők, egészségügyi dolgozók, pedagógusok, sőt politikusok közös felelőssége a közétkeztetés minőségének javítása, az olcsó, egészségtelen" kalóriabombák", a cukros üdítők eltüntetése gyermekeink étlapjáról. Tudom, ez messze túlmutat egy házi gyermekorvosi rendelő kompetenciáin, mindenki gondolja végig, van-e teendője ezen a téren. Szerintem sokunknak lenne!
  3. Az egészséges táplálkozás alapelveit az ovitól a postgraduális képzésig, minden szinten oktatni, terjeszteni. A média, és ezen belül az internet egyre fokozódó hatásait ellenőrizni, előnyeit kiaknázni. A gyorséttermek, a rohanó életmód, a feldolgozatlan stressz káros hatásaira irányítani a figyelmet, tanácsot adni ezek kezelésére. Külön meg kell említeni a reklámok hatását: a marketing szakemberek régóta tudják és (ki)használják: a szülőkre legjobban a gyermekükön keresztül hatnak, ezért a káros reklámok életünk minden területété behálózzák, étkezési és vásárlási szokásainkat is!
  4. Folytathatnám még a sort: számos általam ismert és számos általam nem ismert ok létezik még, a felsorolás helyett a szülő figyelmét felhívom: gondolja végig, hol hibázik a család a gyermeke étkezése, és ez által az életmódja miatt. Az esetek zömében a fenti felsorolásomat a szülő szokta folytatni!!

A mozgás fokozása

  1. Napi fizikai aktivitás során egyre kevesebbet mozgunk, egész nap autózunk (gyermekeinket is autóval hordjuk iskolába), a munkánk és a szabadidőnk egyre nagyobb részét töltjük képernyők előtt, egyre kevesebb energiát felhasználva (miközben az étkezések során a kalória-bevitelt fokozzuk.) Vajon a tornaóra adta lehetőséget minden életkorban megfelelően kihasználhatják a gyermekeink? Ovitól a felsőfokú képzésig?
  2. Gyermekeinknek - a szülők többsége tudja is - növekedése miatt a tornaórán kívül is további mozgás szükséges. Van elég sportolási lehetőség, illetve lehetőség a tömegsportra? A tornaórák, a sportolási lehetőség, a tömegsport hiányosságai miatt gyermekeink többsége keveset mozog, nem alakul ki náluk az egész életre szóló mozgásigény, ami a jól szervezett gyermekkori sportolás legfőbb célja lenne!
  3. Mi, szülők, mozgáskultúránkkal vajon milyen példát mutatunk gyermekeinknek?
  4. Ezt a sort is folytathatnám, de az esetek zömében ezt a felsorolásomat is a szülő szokta folytatni: tudják, hol a baj!

Miért nem sikerül?

A fentiekből következik: a szülők és a gyermekekkel foglalkozó szakemberek felismerik a problémát, de kellő eredményeket nem tudunk felmutatni. Az életmódváltás sajnos ritkán sikerül! Az elhízás megelőzése komplex: egyéni és társadalmi felelősségen alapul. Az egészségtudatos magatartás kialakítása is komplex feladat: valamennyi, a gyermekkel foglalkozó felnőtt közös felelőssége!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra