Miért esznek annyit a tinédzser fiúk?

A legújabb amerikai kutatások magyarázatot szolgáltatnak a fiatal fiúk csillapíthatatlan étvágyára. A legtöbb 14-17 éves fiú ugyanis akár 2000 kalóriát és képes megenni egyetlen étkezés alkalmával.

Az Amerikai Országos Gyermekegészségügyi Intézet kutatásában összesen 204, nyolc és tizenhét év közti fiatal vett részt. A kutatások szerint a fiúk szinte minden esetben többet ettek, mint a lányok, esetenként akár 2000 kalóriát is étkezésenként.

"Persze ez normális, hiszen a fiúknak sokkal több energiára van szükségük a pubertáskori fejlődéshez, az ő izomrendszerük ugyanis sokkal fejlettebb, mint a lányoké" - nyilatkozta Dr. Jack A. Yanovski, a kutatás vezetője.

A kutatások során megkérték az önkéntes fiatalokat, hogy egyenek annyit, amennyit egy normális étkezés alatt ennének. A 8-10 éves fiúk átlagosan 1300 kalóriát ettek, a lányok pedig 900 kalóriát. A kispubertásban (10-13 év) lévők esetében a különbség már nem volt ilyen nagy ott a lányok is átlagosan 1300 kalóriának megfelelő élelmiszert fogyasztottak. "A lányok ebben a korban fejlődnek a legtöbbet, ezért az ő energiaigényük ebben a periódusban a legnagyobb" - mondta Dr. Yanovski.

A fiúk később, a pubertáskor végén, 14-17 éves korban fejlődnek elsősorban, így az ő energiaigényük ebben a korban elérheti a 2000 kalóriát is, étkezésenként.

"Ez teljesen normális addig, amíg az adott gyerek egészséges és normális súlyú - nyilatkozta Dr. Yanovski - Túlsúly esetén természetesen vissza kell fogni az étkezéseket, illetve aktívabb életformát kell választani."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Többnyire derült, napos idő várható, az északnyugati tájakon azonban már megjelenik némi felhőzet, melyből estefelé a határ közelében néhol zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél napközben nagy területen lesz élénk.A hőmérséklet késő este általában 24 és 30 fok között alakul. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!