Hormonok miatt hízunk vissza

Friss kutatások szerint az éhséghormonok tehetnek arról, ha valaki egy sikeres diéta után hamar visszaszedi a leadott kilókat. A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányban ausztrál tudósok megállapították, hogy egy tízhetes alacsony kalóriájú diétát követően a túlsúlyos és elhízott résztvevők hormonszintjében változás állt be. Míg bizonyos hormonok szintje megemelkedett, addig másoké lecsökkent, de szinte valamennyi változás arra ösztönözte a szervezetet, hogy minél előbb nyerje vissza a leadott súlymennyiséget.

A tanulmányt készítő dr. Joseph Proietto, a Melbourne Egyetem professzora, beszámolt róla, hogy az ellenőrzött kilenc hormon egyikének a szintje sem állt vissza az eredeti állapotba a súlycsökkenés kezdetétől számított egy éven belül. A ghrelin nevű étvágyfokozó hormon szintje például a súlyvesztés után növekedésnek indult, és a tanulmány során végig növekedést mutatott, míg a leptin nevű hormon szintje, amely épp ellenkezőleg, elveszi az étvágyat, egész idő alatt csökkent.

Dr. David Heber, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem Táplálkozási Központjának igazgatója hozzátette, hogy már korábbi kutatások is azt igazolták, hogy egy nagyobb fogyás után az ember hormonjai a visszahízás irányába húznák a szervezetet. A szerzők szerint a vizsgálatokból az is következik, hogy az éhségcsökkentő gyógyszerek hosszú távon hasznosak lehetnek, de fontos, hogy az elhízás mögötti okokra is fény derüljön, ugyanis a túlsúlyos emberek nagyjából a fele valójában ételfüggőségben szenved.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.