Elhíznak az autóval nem rendelkezők

Autó nélkül lakni gyorséttermek közelében szinte biztos elhízáshoz vezet.

Egy nemrég közreadott tanulmány szerint, akiknek nincs autójuk, és olyan környéken laknak, ahol több gyorsétterem is található, nagyobb eséllyel válnak túlsúlyossá.

A Pittsburghi Egyetem kutatói megfigyelték, hogy a gyorséttermekkel jobban ellátott körzetekben lakó, autóval nem rendelkező emberek átlagosan kerek 6 kilóval voltak súlyosabbak, mint a hasonló vendéglátóhelyekkel gyengébben ellátott területeken élők.

"Az autót általánosságban a mozgásszegény életmóddal és a túlsúly kialakulásával szokták összefüggésbe hozni, hiszen az autóban töltött időt üléssel és nem mozgással töltjük" - mondta Dr. Sanae Inagami, a Pittsburghi Egyetem Orvosi karán tanító professzor, a tanulmány szerzője.

"A gyorséttermi táplálék, úgy tűnik, sajátos szerepet játszik a meghatározott helyeken élő emberek esetében. Főleg azokról lehet beszélni, akik kevésbé tehetősek, nincsen autójuk és így kevésbé képesek egészségesebb élelmiszerekért nagyobb távolságokat is utazni. Ennek folyományaként pedig inkább választanak olcsóbb, de magas kalóriaértékű élelmiszereket, amelyeket jellemzően a gyorsétterem-hálózatok forgalmaznak" - magyarázta az eredmények hátterében álló szociális és táplálkozási tényezőket Dr. Sanae Inagami.

A Pittsburghi Egyetem kutatói a tanulmány elkészítéséhez 2156, Los Angeles megyebeli felnőtt adatait elemezték, az érintett körzet 63 kerületéből. Az adatok azt mutatták, hogy az autótulajdonosok - ahogy arra kezdetben számítottak -, több mint 4 kilóval nehezebbek voltak, mint autóval nem rendelkező társaik.

Ám a gyorséttermekkel sűrűn ellátott kerületekben a számok meglepő adatokat mutattak, hiszen ezeken a területeken éppen az autótulajdonosok nyomtak kevesebbet.

Az azonos kerületben élő autótulajdonosoknál, hozzávetőleg 1,5, míg a más területeken élő, autóval nem rendelkező társaiknál akár 6 kilóval is súlyosabbak voltak a gyorséttermek közelében élők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?