A vérvétel kiderítheti, melyik diétával érünk el sikert

Sikerült azonosítani egy olyan géncsoportot, amely az emberi táplálkozási szokásokhoz kötődik. A friss tanulmány szerint a génmutációk befolyásolhatják, mennyire vagyunk képesek az adott diétához alkalmazkodni. Egy egyszerű vérvétel rávilágíthat, kinél melyik fogyókúra működik.

A barátok az Atkins-ra esküsznek , a kollégák a palelolit táplálkozás hívei, a szomszéd pedig a gluténmentességet dicséri? Örök kérdés, hogy vajon melyik diéta működik. Lehet, hogy mind – egy nemrégiben készült kutatás alapján ugyanis minden a génjeinken múlik.

Az eredmények szerint a táplálkozási szokásokban beálló változáshoz való alkalmazkodást elősegítő gének hiányában még a legapróbb étrendmódosítás is korai öregedéshez és halálozáshoz vezethet.

A genetikai háttér szerint tehát feltételezhető, hogy a különböző emberek eleve különböző étrenddel érzik jól magukat. A című szaklapban publikált eredmények a Dél-Kaliforniai Egyetem két munkatársának, Sean Curran-nek és Shanshan Pang-nak köszönhetőek.

A szakértők most már feltételezik, hogy a géntérképezés segítségével azonosíthatóvá válik, ki milyen diétával hozhatja ki a testéből a legtöbbet – mindehhez csupán egy vérvétel szükséges.

Vérvétellel megtudhatja, hogyan diétázzon (Fotó: Europress)

"Egyetlen génmutáció is megváltoztathatja az élő szervezet alkalmazkodási képességét egy adott étrend hasznosítására vonatkozóan. Az embereknél ez magyarázatot adhatna arra, hogy ugyanaz a diéta miért hoz sikert az egyiknek, s kudarcot a másiknak" - mondta Curran professzor.

A tudósok az egymilliméteres Caenorhabditis elegans gyűrűsférget vették górcső alá, melyet az 1970-es évek óta használnak az élő szervezet modelljeként. Évtizedekig tartó kutatás alapján feltételezhető, hogy az állatok rövid életciklusuk alatt hasonló reakciókat mutatnak a sejt szintű öregedés tekintetében, mint az emberek.

A kutatók most azonosították az úgynevezett alh-6 gént, amely az étrendtől függően képes volt késleltetni az öregedés folyamatát. Reményeik szerint ez jelenti az egyénre szabott diétákhoz vezető út első lépcsőfokát.

A gének olyan nukleinsav-szakaszok a sejtek magjainak kromoszómáiban, melyek a szervezet működését és növekedését befolyásoló fehérjék szabályozásához és előállításához szükséges információkat tartalmazzák. A géneket az utódok szüleiktől öröklik a szaporodási folyamat során.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Hazánk nyugati felén nagyrészt fátyolfelhős időre számíthatunk, de átmenetileg megvastagodhat a felhőzet. Keleten továbbra is erősen felhős vagy borult marad az ég, helyenként kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy méréskelt lesz.Késő estére nagyrészt 5 és 13 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken ennél már hűvösebb is lehet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között várható, de a kevésbé felhős fagyzugokban 0 fok köré hűlhet a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?