A borozó nők nem olyan hízékonyak

A nők ihatnak alkoholt, és mégsem híznak - állítják egy tanulmány szerzői. Kimutatták, hogy akik keveset isznak, kevesebbet híznak, mint azok, akik tartózkodnak ettől az élvezettől.

A vörösbort fogyasztó nők híztak a legkevesebbet a másféle bort, sört, vagy röviditalt ivókhoz képest. Habár az alkoholos italok kalóriatartalma magas, az amerikai kutatók úgy vélik, a nők valószínűleg egy étkezést váltanak ki vele.

Az Archives of Internal Medicine folyóiratban megjelent munkához 19 000 nőt követtek nyomon 13 éven át. 39 év feletti nőket toboroztak, akik az indulás időpontjában normál testsúlyúak voltak. Az azt követő 13 évben átlagosan hízásnak indultak. Azok súlya növekedett leginkább, akik fogyasztottak alkoholt, és fordított arányosságot találtak a felszedett kilók és az elfogyasztott mennyiség között. Miután rögzítették az életmód és a táplálkozási szokások faktorát, a dohányzást, testedzést és hasonlókat, a tanulmány kimutatta, hogy azok híztak a legtöbbet, akik a legkevesebbet ittak. A közepes mennyiségű alkoholfogyasztásnak tekintették a körülbelül 2 pohár (egyenként 150 ml) bor bevitelét. Habár a tanulmányban nem vettek részt férfiak, a szerzők úgy vélik, az eredmények valószínűleg nem vonatkoztathatók rájuk. A tanulmányban szereplő, alkoholt fogyasztó nők általában egy étkezést helyettesítettek a szeszes itallal, vagyis az összes kalóriafogyasztásuk nem növekedett jelentősen. Elmondásuk szerint a férfiak valószínűleg ezt nem teszik. A férfiak és nők abban is különböznek, ahogy a májuk lebontja az alkoholt, ez is magyarázhatja, hogy a nőkre miért nem ragadnak a kilók.

A brit kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ne gondolják, lefogyhatnak attól, ha többet isznak. Catherine Collins, dietetikus, a Brit Dietetikus Szövetség szóvivője elmondta: "Nagy hiba azt hinni, hogy az alkohol segít a fogyásban." Visszautasította azt az elképzelést, hogy a szeszes italok kalóriatartalma nem járul hozzá a hízáshoz. "Tudjuk, hogy az italok kalóriatartalma igenis számít. A nagyivók esetében például az alkohol fontos szerepet játszhat a testsúly alakulásában." Rámutatott, hogy a tanulmány normál súlyú nők részvételével készült. "Ez nem egy hétköznapi csoport, melynek tagjai valószínűleg odafigyelnek az egészséges életmódra" - mondta. "A legtöbb nő felszed már néhány kilót 39 éves korára. A normál testsúly ebben a korban már önmagában nagy mutatvány. Ebből kifolyólag ennek az életkori csoportnak az eredményei nem feltétlenül érvényesek másokra is." A dietetikus elmondása szerint a kutatás másik korlátját jelentette, hogy nem mérték fel, mennyit nassoltak közben a résztvevők. "Lehet, hogy azok, akik megittak egy pohár bort, cserébe lemondtak a csokoládéról és a rágcsálnivalóról" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra