Miért érzékeny a hidegre a fogunk?

A fogszuvasodásban szenvedők számára a fogérzékenység állandó problémát jelent, kutatók azonban most azt is pontosabban meghatározták, miért lehetnek érzékenyek a fogak a hidegre.

Egy hűtőből kivett ital fogyasztása éles fájdalmat okozhat a fogunkban - ez régóta ismert, azt azonban pontosan eddig nem értették a kutatók sem, hogy a fogak hogyan érzékelik a hideget. A Science Advances folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a fogbélben található sejtek között találhatóak azok a hidegre érzékeny fehérjék, amelyek az érzékeny reakciót kiváltják.

Súlyos baj lehet egy lyukas fogból A fogszuvasodás a világ lakosságának kilencvenöt százalékát érinti, és bár sok esetben kisebb fájdalmat okoz csupán, súlyos, akár életveszélyes állapotot is eredményezhet. Mi történik, ha nem kezelünk egy szuvas fogat? Kattintson a részletekért!

Ez okozhatja a fogérzékenységet

Akiknek a fogaik rosszabb álapotban vannak, azoknál ez a fogérzékenység hatvánnyozottan jelentkezhet. Ők pedig nincsenek kevesen, hiszen a fogszuvasodást a világ egyik legelterjedtebb betegségeként tartjuk számon, ami az emberek 90-95 százalékát érinti az élete folyamán. Nem túl rózsás a helyzet Magyarországon sem: egy átlagos 12 éves gyerek fogsorában már négy rossz fog található, a középkorúak fogainak pedig a fele szuvas, hiányzik vagy tömött. A fogzománc pusztulása miatt a fog belsőbb rétegeit is érhetik ezek az ingerek, amelyek így fokozhatják az érzékenységet a túl hideg vagy éppen túl meleg italok iránt.

A fogérzékenység sokaknak okoz mindennapos gondot. Fotó: Getty Images
A fogérzékenység sokaknak okoz mindennapos gondot. Fotó: Getty Images

A fogbélben található sejteket odontoblasztoknak hívjuk, amelyek a fog központjában lévő pulpát alkotják és a dentin képzésében van fontos szerepük. Ezekben található egy TRPC5 nevű csatorna, amely a hőmérsékletváltozást érzékelheti és jelezheti az agynak. A kutatók egerek és emberek fogazatában is vizsgálták a hőmérsékletváltozás miatt bekövetkező reakciókat, és az ott tapasztaltak alapján sikerült azonosítaniuk az ingerületért felelős területeket

A felfedezés magyarázatot adhat arra is, hogy egy régen használt házi praktika, a szegfűszegolaj miért enyhítheti valóban a fogfájást. A szegfűszeg ugyanis tartalmaz egy vegyszert, amely blokkolja ezt a "hidegérzékelő" fehérjét - mondta Katharina Zimmermann, a Friedrich-Alexander Egyetem munkatársa.

A kutató szerint a felfedezés azért is fontos, mert a fogérzékenység világszerte rengeteg embert érint. A későbbiekben azonban létrehozhatnak olyan blokkoló mechanizmusokat is, amelyek kimondottan a TRPC5 csatornát céloznák meg és enyhíthetik ezt a mindennapos kellemetlenséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.