Halolajjal a fogak egészségéért

A fogágy-gyulladás, azaz a fog körüli szövet megbetegedése a felnőtt lakosság közel felét érinti, és többek között összefüggésbe hozzák a stroke és egyéb szívproblémák kockázatának megnövekedésével is. Ezen segíthet a halolaj.

Dr. Alison Coates, a Dél-Ausztráliai Egyetem orvosa és az Adelaide Egyetem Fogászati Iskolájának munkatársai arra voltak kíváncsiak, vajon a halolaj megfelelő gyógymódot nyújt-e a gyulladásra, és ennek érdekében nyolc e témában készült tanulmányt néztek át.

Kutatásuk végeztével - melyről a San Diegóban megrendezett Kísérleti Biológiai Találkozón számoltak be - arra a felismerésre jutottak a szakemberek, hogy a korábbi vizsgálatok közül az a kettő emelkedett ki leginkább eredményességében, melyekben a halolajat aszpirinnel kombinálva alkalmazták.

Coates úgy nyilatkozott, hogy a megfelelő mennyiségű omega-3 zsírsav bevitele minden egészséges étrend részét kell, hogy képezze, mivel fogyasztása bizonyítottan nem jár semmiféle veszéllyel, esetleges túlzott bevitele is csupán a véralvadás lelassulását eredményezheti.

A kutatók úgy vélik, ahhoz, hogy bebizonyosodjon, valóban alkalmas-e a halolaj a fog körüli betegségek kezelésére, illetve, hogy kiderüljön, vajon az aszpirin valóban erősíti-e annak hatékonyságát, még további vizsgálatokra van szükség. Ausztráliában ezzel kapcsolatban hamarosan meg is kezdődnek a klinikai kísérletek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.