Fogas gondjaink

A magyar lakosság fogazatának állapota és szájüregi egészségének jellemzői alapján az európai országok között hosszú évek óta az utolsók között foglal helyet.

A fogszuvasodás és fogágybetegség gyakorlatilag az egész populációt érinti - ma már népbetegségnek számít -, és sajnálatosan a daganatos elváltozások száma is kiugró növekedést mutat.

Lesújtó adatok

A magyar lakosok fogazati állapotát az életút két meghatározó szakaszáról vett két adat drámaian jellemzi: Az iskolába készülő gyermekek, az öt-hat évesek mindössze 31, 3 százaléka ép fogú (természetesen az életkoruknak megfelelő állapothoz képest), a 65-74 éves, nyugdíjas korosztály 26 százaléka pedig teljes foghiányban szenved.

A lakosság szájhigiénés szokásait pedig az felmérés jellemzi, amelynek eredménye szerint az aktív korú, 35-44 éves korosztály 6,1 százaléka soha nem mos fogat, vagy legalábbis csak igen ritkán.

Ijesztő adatok mutatják a magyarok szájüregi egészségi állapotát is. A szájüregi daganatok száma az utóbbi negyven évben ötszörösére emelkedett, miközben az egyéb rákos megbetegedések duplájára emelkedtek. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szájrákos betegeknek csupán egyharmada jelentkezik az orvosnál kezdeti stádiumban, kétharmada viszont már előrehaladott gyógyíthatatlan stádiumban kerül orvoshoz. Mindez elengedhetetlenül szükségessé tesz a szakemberek miharabbi intézkedéseit és az egész hazai közfelfogás változását. Megoldást hozhat a széleskörű oktatás, felvilágosítás népegészségügyi programok keretében, a rendszeres szűrővizsgálatok, fogorvosi ellenőrző vizsgálatok és a rizikóstratégia alapján tervezett fogorvosi ellátás, finanszírozás.

Országos szűrővizsgálat

A Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata és a Blend-a-med Research támogatásával országos szűrővizsgálatot kezdeményez, mely kiemelkedő helyet foglal el a lakosság szájüregi egészségi állapotának feltérképezése szempontjából és alkalmat ad korábbi vizsgálatok eredményeinek összevetésére.

Az egész országra kiterjedő fogászati felmérést ernyőképszűrő állomásokon, kitelepített fogászati szék és eszközök segítségével, a kötelező tüdőszűrő vizsgálatokhoz kapcsolódóan tervezik elvégezni. Előnyt jelent a tervezett felmérésben részt vevők számára, hogy a fogászati vizsgálatra nem kell külön elmenniük, ugyanakkor a tüdőszűrő vizsgálat alkalmával saját egészségi állapotukról újabb, más szempontból is, megbízható információt kaphatnak, elvégzik a szájüregi rákszűrésüket, felhívják figyelmüket az esetleg sürgősen elvégzendő fogorvosi beavatkozásokra és szükség esetén a megfelelő helyre beutalót adnak.

Az országos program során felmérik a különböző régióban élő emberek szájegészségi állapotát, regisztrálják a fogazat mennyiségi és minőségi jellemzőit, a fej-nyak régióban, a szájüregi nyálkahártyán esetlegesen előforduló elváltozásokat, az ellátás és az ellátottság mutatóit (beleértve a gyógyászati segédeszközöket, fogműveket, fogpótlásokat és azok jellemzőit is). Mindezekből a szakemberek következtetni tudnak egyrészt az egész ország, másrészt az egyes régiók jellemzőire, össze tudják azokat hasonlítani. A regisztrált objektív adatok ismeretében olyan országos program válik kidolgozhatóvá, amely az egyes régiókra speciálisan összeállított egészségnevelési programok, és a fogászati ellátás főbb célkitűzéseit tartalmazza az elkövetkezendő évekre tervezhetően.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!