Van, amikor orvoshoz kell fordulni az emésztési zavarral

Időnként mindannyian szembesülünk emésztési zavarokkal, néha enyhébb, máskor viszont súlyosabb formában. Habár általában otthon is jól kezelhetőek ezek a tünetek, előfordulhat az is, hogy orvosi segítségre szorulunk miattuk. Összegyűjtöttük, milyen jelek utalhatnak erre.

Puffadás, teltségérzet, hányinger, gyomorfájdalom, fokozott gázképződés – a legtöbb ember legalább időnként szenved a felsorolt tünetektől. A problémák jó esetben csak néhány óráig állnak fenn, és maguktól is elmúlnak, illetve a patikákban kapható készítmények is enyhülést hozhatnak. Ha azonban az emésztési zavarok rendszeresen jelentkeznek, illetve az étrendünkhöz sem feltétlenül köthetőek, úgy előfordulhat, hogy valamilyen betegség áll a hátterükben. Ilyen esetben mindenképpen javasolt felkeresni egy orvost, hiszen megfelelő kezelés híján a panaszok csak felerősödhetnek, sőt akár komolyabb szövődmények is kialakulhatnak.

gyomorfájdalom, emésztési panaszok, étkezés utáni tünetek, fiatal férfi, gyorsétel
A gyakran visszatérő emésztési panaszok hátterében többféle kiváltó ok is állhat. Fotó: Getty Images

Mi okozhatja az emésztőrendszeri zavarokat?

Az emésztési zavarok többségét helytelen táplálkozás okozza, például a nehezen emészthető, túl zsíros vagy túl savas, erősen fűszeres ételek fogyasztása. Ezek az emésztőrendszer túlterheléséből adódó problémák többnyire rövid ideig tartanak, és a patikákban vény nélkül is megvásárolható készítmények gyorsan enyhíthetnek a tüneteiken. Egyes készítmények enzimek hozzáadásával segítik a fehérje, zsír és a szénhidrát lebontását, ezáltal a táplálék minél gyorsabb és hatékonyabb megemésztését. Evés közben bevéve így enyhíthetik a puffadást, teltségérzetet. Előfordulhat az is, hogy az étrendünk nem kimondottan megterhelő, de túl egyoldalú, tápanyagokban és rostokban szegény, ez pedig szintén okozhat kellemetlenségeket. A tünetek gyógyszeres enyhítésén túl persze mindkét esetben a helyes életmód és étrend kialakítása a legfontosabb: ételeinknek egészséges arányban kell tartalmaznia növényi rostokat, illetve a szervezetünk számára kulcsfontosságú vitaminokat és ásványi anyagokat.

Persze nemcsak az számít, hogy mit eszünk, de az is fontos, hogyan: ha kapkodva eszünk, rendszerint több levegőt is nyelünk, ami szintén eredményezhet puffadást és diszkomfortérzetet a gyomorban. Ilyenkor kevésbé is rágjuk meg az ételeket, ami tovább terheli az emésztőrendszerünket. Ráadásul a jóllakottság érzése is azután jelentkezhet, hogy a szükségesnél több kalóriát juttattunk már a szervezetünkbe, a túlevés hatására pedig jelentkezhetnek a jól ismert panaszok. Inkább kisebb mennyiségeket fogyasszunk egyszerre, azt is lassan, jól megrágva, ezzel az emésztőrendszerünket is kíméljük, és már kisebb mennyiség elfogyasztása után jóllakottnak érezhetjük magunkat.

Betegségek is állhatnak a háttérben

Ugyanakkor az is lehet, hogy az emésztési zavarok hátterében valamilyen betegség áll. Nagyon sok embert érint Magyarországon is az irritábilis bél szindróma, röviden IBS. Az IBS idült funkcionális bélműködési rendellenesség, amely krónikus vagy visszatérő emésztőszervi tünetek jellegzetes kombinációja. Fő tünete a rendszeresen visszatérő görcsös hasfájás, mely gyakran sürgető székelési ingerrel, heves hasmenéssel vagy székrekedéssel párosul. Az IBS felismerését és kezelését is megnehezíti, hogy kimutatható szervi eltérés nélküli betegség. Érdemes azonban erre is gyanakodni, ha az emésztési zavarok látszólag ok nélkül, rendszeresen jelentkeznek.

Emésztési panaszokat különböző ételérzékenységek, allergiák vagy intolerancia is okozhat. Ilyenkor elsősorban teltségérzetet, puffadást és görcsöket tapasztalhatunk, amelyek főként bizonyos élelmiszercsoportok fogyasztását követően jelentkeznek. A hátterében állhat a többi között gluténérzékenység, laktózintolerancia, de az is előfordulhat, hogy bizonyos autoimmun panaszok váltják ki a kellemetlen panaszokat. Ezek kivizsgálása szintén orvosi szakértelmet igénylő feladat, mindenképpen szükség van egy gasztroenterológiai kivizsgálásra. Nem érdemes otthon kísérletezgetnünk különféle diétákkal, vagy élelmiszercsoportok teljes elhagyásával, a nem megfelelően kialakított étrend ugyanis csak újabb emésztőrendszeri zavarokat eredményezhet.

Akkor is érdemes konzultálni egy orvossal, ha az emésztési zavarok hátterében állandó szorongás áll. A stressz ugyanis szinte minden civilizációs betegség kialakulásában kulcsszerepet játszik, hosszabb távon pedig az egész szervezetünket érintő, súlyos következménye lehet. A szorongás kezelése kapcsán orvosunk is hasznos tanácsokkal láthat el minket, de szükség esetén gyógyszeres terápiát is javasolhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!