+10° - +24°
Nincs front

Teadélután (és délelőtt is...)

Kiss Éva

Teát ihatunk a jó aroma élvezetéért, megszokásból, esetleg az évezredes hagyományoknak hódolva, a meghitt szertartásokat kedvéért is, de érdemes fogyasztani az egészségünk tudatos védelmében is.

Télen-nyáron: tea!

A tea fogyasztása az emberiség történetében hosszú múltra tekint vissza. A több ezer éves kínai emlékek után Európába a XVII. században jutott el, míg Magyarországon az 1800-as években kezdett elterjedni. A világ legnagyobb tea termelői India és Kína, legnagyobb importőr az Európai Unió, ezt követi az Egyesült Államok. Az átlagfogyasztás teából a világon fejenként fél kg évente. A világon és Európában Írországban és Angliában fogyasztanak a legtöbb teát, 2,5 kilót évente. Magyarország az európai lista közepén helyezkedik el: míg a 70-es években 10 dkg teát fogyasztottunk fejenként, ma már elértük az átlagot. A teák közül Európában egyértelmű a fekete teák vezető szerepe, keleten, Japánban inkább a zöldteáké, de a gyógyteák, gyümölcsteák is mindinkább előtérbe kerülnek.
A tea piac viszonylag szezonális, bár még mindig télen fogy a legtöbb, de mióta előtérbe kerültek a hűtött teák ("Ice Tea") azóta ez is változott: az Egyesült Államokban a legújabb adatok szerint a fekete tea legnagyobb részét jeges tea formájában fogyasztják el. Egészségügyi szempontból a teákban legfontosabb az antioxidáns - polifenol tartalom (1 liter tea átlag 0,9 g polifenolt tartalmaz), melynek ún. antioxidáns gyökfogó képessége elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségek megelőzésében játszik szerepet.

Zöld vagy fekete?

Esetenként hangsúlyozzák, hogy a zöld tea flavonoid tartalma magasabb, azonban a fekete teáé is alig marad el ettől és mivel sokkal többen fogyasztják, sokkal szélesebb körben terjed kedvező hatása. A teák koffeint és teofilint is tartalmaznak, hasonlóan a kávéhoz, azonban egy csésze teában csak fele mennyiségben van jelen (kb. 50 mg), mint egy adag kávéban (kb. 100 mg) és az sem szívódik fel olyan hirtelen, mint a kávé koffeinje. A teában kevés nátrium, több kálium, valamint magnézium és kalcium is található, így a kalcium csonterősítő hatása is érvényesülhet. Emellett magasabb arányban van jelen fluor is.

Úgy a zöld teáról, mint a fekete teáról mind több kedvező egészségvédő hatást mutatnak ki. Időnként a zöld tea került előtérbe főleg a Japánban szerzett tapasztalatok és vizsgálatok alapján, de mindinkább hasonló kedvező hatásokat bizonyítottak a teafogyasztás döntő többségét kitevő fekete teákról is. Sőt amikor általában a teafogyasztás hatását vizsgálják a különböző betegségek megelőzésére, akkor az eredményeket a teafogyasztás háromnegyed részét kitevő fekete tea javára írhatók.

A tea karbantartja a szívet?

Egy rotterdami tanulmányban kimutatták, hogy azok között, akiknek a teafogyasztása meghaladta a napi 3,75 dl-t, azoknál lényegesen kevesebb szívinfarktus, vagy szív- és érrendszeri halálozás fordult elő, mint akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem fogyasztottak. Laboratóriumi méréseket is végeztek és az antioxidáns flavonoidok szintje nőkben kifejezetten alacsonyabb volt azok között, akik szívinfarktusban szenvedtek. Egy 2004-ben Amerikában közölt vizsgálatban kimutatták, hogy néhány órával a teafogyasztás után a szívkoszorúerekben kimutathatóan növekszik a véráramlás. Ugyanakkor a vér antioxidáns flavonoid szintje a teafogyasztás után emelkedett.

Egy vizsgálatban 1507 beteg követése során azt találták, hogy a nem teázókkal szemben 46 százalékkal kevesebb volt a magas vérnyomás kialakulásának aránya azok között, akik napi 120-600 ml teát fogyasztottak naponta és 65 százalékkal kevesebb azok között, akik több mint 600 ml-t.

Egy másik vizsgálatban a 1,5 pohár teát fogyasztók között 40 százalékkal kevesebb volt a szívrohamok aránya, mint a nem fogyasztók között. Az Egyesült Államokban végzett 17 vizsgálat eredményeit összevonva megállapítható volt, hogy a napi 3 adag teát fogyasztóknál 11 százalékkal kevesebb szívinfarktus fordult elő, mint a nem ivóknál. Hasonló eredmények az európai országokban is kimutathatók voltak. Egy 2003-as kutatás szerint, akik naponta 2-4-szer fogyasztottak fekete teát, azoknál 8-13 százalékkal kisebb volt a szívinfarktus veszélye. Vannak adatok a teafogyasztás mérsékelt koleszterin csökkentő hatásáról is.

Antioxidánsokkal a daganatos betegségek ellen

A fekete tea kedvező hatású lehet a daganatos betegségek megelőzésében. Rákmegelőző - ún. precancerusos - állapotokban a fekete tea fogyasztása 59 ilyen betegben gátolta a rákba való átmenet folyamatát. Egerekben és patkányokban végzett vizsgálatok szerint fekete teával ki lehetett védeni vagy hátráltatni a tüdőrák kialakulását, nikotinhatással szemben is. A teák antioxidáns hatásukkal csökkentik az ún. oxidatív stresszt, mely különösen dohányzókban fordul elő.

Az Egyesült Államokban végzett vizsgálatok szerint a fekete és a zöld tea patkánykísérletben gátolta a nagyon korai precancerusos rák megelőző állapotnak előrehaladását. A teában levő antioxidánsok neutralizálják a szabad gyököket, amelyek a test sejtjeit károsítják és betegséghez vezetnek. Két nagy nemzetközi tudományos szimpózium is foglalkozott a tea hatásaival. Az itt bemutatott tanulmányok szerint a rákmegelőző hatása a teában levő antioxidánsoknak bizonyítottan hatásosabb, mint ami a gyümölcsökben és zöldségekben kimutatható: egy pohár teában lévő jelentősen felülmúlhatja egy alma hasonló hatását. A két szimpózium közül az első 1991-esen még a zöld tea volt előtérben. A második, 1998-as szimpóziumon már a fekete teával közölték a legtöbb vizsgálatot. A két tea azonos növényből ered hasonló kémiai kompozícióval és hasonló antioxidáns hatással.

Egyéb jótékony hatások

A fekete teának egyéb kedvező hatásai is vannak. Miután a baktériumok növekedését pl. a szájban jelentősen gátolja, ezért fogyasztása kivédheti az elszaporodó mikrobák által okozott kellemetlen leheletet. Egyúttal a fogon levő plakkokban a baktérium koncentráció növekedését is gátolja, ezzel a fogszuvasodás megelőzéséhez is hozzásegít, amihez a jelentős fluortartalom is hozzájárul. Vannak adatok arra vonatkozóan is, elsősorban idősebb hölgyek köréből, hogy a tea fogyasztók között 60 százalékánál ritkábban alakul ki sokízületi gyulladás (rheumatoid artritis), mint a nem ivók között. A fekete tea magasabb kalcium tartalma hozzásegíthet az osteoporosis megelőzéséhez. Egyesek szerint a fekete tea fogyasztása, vagy a vele történő gargalizálást növelve az immunvédekezés, a vírus infekció ellen is adhat bizonyos védelmet.

A teában található polifenolokban levő kemikáliák a catechinek és theaflavinek. Catechinek a zöld és a fekete teában egyaránt, még theaflavinok dominánsan a fekete teában találhatók, mely a legelterjedtebb ital a világon az ivóvíz után. Általában a tea fogyasztás, ezen belül a fekete tea fogyasztása, akár hűtött formában ("Ice Tea") is az orvosi irodalomban fellelhető vizsgálatok szerint is elősegítheti a szív- és érrendszeri és daganatos betegségek megelőzését, de emellett kedvező hatásuk lehet a magas vérnyomás, gyulladásos izületi betegségek, fogászati betegségek megelőzésében is - foglalta össze a szakirodalomban fellelhető kutatási eredmények alapján dr. Pados Gyula, belgyógyász, főorvos, táplálkozási szakértő. Miután kedvezőtlen mellékhatás nem várható, csak a koffein tartalmat kell bizonyos fokig figyelembe venni, így napi 2-4 fekete, vagy zöld tea fogyasztása széles körben ajánlható.

Bővebben az antioxidánsokról

Az antioxidánsok jelentőségéről, szerepéről dr. Pados Gyula tanulmányából idézünk: A daganatos betegségekben egyéb rizikófaktorok mellett főleg növényi eredetű táplálékokban található anyagok, vagy főleg azok hiánya játszanak szerepet. Utóbbiak egyik formája az ártalmas, instabil, oxigént tartalmazó ún. szabad gyökök fokozott termelése, melyek a szervezet stabil molekuláihoz kapcsolódva sejtkárosodást, újabb szabad gyökök felszabadulását eredményezik, amelyek károsítják a szöveteket, elősegítik az öregedést és a daganatos betegségek, bizonyos szívbetegségek, az Alzheimer kór, izületi gyulladások, asztma keletkezésében is szerepet játszhatnak. Szerencsére léteznek antioxidáns természetű vegyi anyagok, melyek csökkenthetik az oxidációs folyamatokat. Antioxidánsok előfordulhatnak élelmiszerekben, mint természetes anyagok, de mesterséges antioxidánsként a laboratóriumokban is előállíthatók. Természetes antioxidánsok főleg a következők: E-vitamin, amelynek forrásai a növényi olajok, búzacsíra, levélzöldségek, tojássárgája, margarin, hüvelyes zöldségek. A C-vitamin forrása: citrusfélék, paradicsom, káposzta, zöldpaprika. A cink forrása: sertéshús, belsőségek, bab, tengeri ételek (pl. osztriga). Magnézium forrás: borsó, répa, gabonafélék, dió- és mogyorófélék. Szelén forrás: marhahús, vadhúsok, tengeri ételek. Vannak, akik azt szorgalmazzák, hogy mesterséges antioxidánsok tablettában történő bevitelével fejtsünk ki védelmet a betegségek ellen. Ez azonban nem igazolódott, mert kiderült, hogy eredményesebb és biztonságosabb természetes úton növényi formában bejuttatni ezeket. Ezért előtérbe kerülnek azok a természetes módon felvételre kerülő ételek, amelynek antioxidáns tartalma magas. Ilyenek többek közt a zöld tea, a fekete tea, a brokkoli, a káposzta, a vörösbor, az áfonya, citromfű, spenót, a tökmagolaj, homoktövis, teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, paradicsom, a papaya, a feketeribiszke, a narancs.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +24 °C
Minimum:
+10, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet, de a Dunától keletre napos időre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag