Összezavarják a szívritmust az energiaitalok

A koffeinnel teli energiaitalok megváltoztathatják a szívritmust - figyelmeztetnek a német Bonni Egyetem kutatói, akik 17 órával az üdítő megivása után képalkotó diagnosztikai módszerrel megvizsgálták a fogyasztók szívműködését.

Kiderült, hogy az összehúzódások erősebbek lettek az energiaital után. A kutatócsoport az Észak-Amerikai Radiológiai Társaság éves ülésén úgy nyilatkozott, hogy a gyerekek és bizonyos egészségügyi problémában szenvedők emiatt inkább kerüljék ezek fogyasztását.

"Mostanáig nem tudtuk pontosan, hogy az energiaitalok milyen hatással vannak a szívműködésre. A velük bevitt koffeinmennyiség háromszor akkora, mint amennyi a többi koffeines italban, például a kávéban vagy a kólában található. A magas koffeinterhelésnek számos ismert kockázata van, például a magas pulzus , a szívremegés, a magas vérnyomás, és szélsőséges esetben akár görcsroham vagy akár hirtelen halál is" - magyarázta Dr. Jonas Dorner.

A szakértők 100 milliliterenként 32 milligramm koffeint, valamint 400 milligramm taurint tartalmazó italt adtak a résztvevőknek. Az eredmények alapján a szívkamra, mely a vért pumpálja a testbe, erősebb összehúzódásokat produkált az energiaital elkortyolása után, mint előtte.

Energiaital: ha nem muszáj, ne erőltessük

"Kimutattuk, hogy az energiaital fogyasztásának rövid távú hatása van a szívizom összehúzódására. Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogy ez a fokozott összehúzódás befolyásolja-e a mindennapi tevékenységeket, illetve a fizikai teljesítményt" - tette hozzá Dr. Dorner. A szívbetegekre gyakorolt hatás ugyancsak ismeretlen. A kutatócsoport azonban azt javasolja, hogy a gyerekek és a szívritmuszavarban szenvedők inkább kerüljék az energiaitalok fogyasztását.

Egy másik, amerikai tanulmányában összesen hét korábbi kutatás eredményeit hasonlították össze, melyekben 93 résztvevő QT intervallumát mérték meg, miután energiaitalokat ittak. A QT intervallum az elektrokardiogram (EKG) egyik jellemzője, amely azt mutatja, hogy a szív elektromosan hogyan állítja magát alaphelyzetbe két szívverés között. Egy hosszabb intervallum megnövelheti egy "rövidzárlat" kockázatát a szívben, ami akár teljes szívleállást és halált is okozhat. A kutatás során kiderült, hogy az energiaital hatására a QT intervallumok meghosszabbodtak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.