Nem lesz hiány a legnépszerűbb gyümölcsből

Az almaterméssel szerencsére idén sincs gond, szakemberek szerint a csaknem 120 ezer tonnás termés fedezi a belföldi igényeket.

A magyar almának van jövője, a legnépszerűbb gyümölcsből az áruházakban idén sem lesz hiány – mondta Feldman Zsolt az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Az étkezési almából bőséggel termett, és ugyan a legnépszerűbb gyümölcsnek számít itthon, a magyarok továbbra sem fogyasztanak eleget belőle. 

Bőven termett étkezési alma

Hozzátette: bízik a fogyasztói tudatosságban, mert a belföldi termés jórészt az országban marad, így a vevőktől is függ a termelők megélhetése. Hogy még több vásárlójuk legyen, érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a magyar alma vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, mindennap fogyasztható, értékes élelmiszer.

Takács Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke úgy véli, hogy az almatermelők helyzete ma valóban kedvezőbb, mint néhány évtizede. Mint mondta, az ágazat veszteségei súlyosak, hiszen a 90-es évek elején Magyarországon még csaknem 40 ezer hektáron termett alma, így a mai 23 ezer hektár csak félmillió tonna termést hoz a korábbi 1 millió tonnás átlag helyett. Az új ültetvények viszont már jobban bírják az időjárási szélsőségeket, így ma már egyre inkább az értékesítés a gond, uniós szintű túltermelés közepette kell megtalálni piaci lehetőségeket. A szervezet elnöke szerint étkezési almából Magyarországon is bőséges lesz a választék, a csaknem 120 ezer tonnás termés fedezi a belföldi igényeket, de az ipari alma kevés, a feldolgozó üzemek alapanyaghiánnyal szembesülhetnek idén.

alma, almatermesztés
Nincs gond az almaterméssel idén. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Ondré Péter, az AMC ügyvezetője sikeresnek értékelte az AM megbízásából 2016 óta megszervezett fogyasztásösztönző akciókat, de hangsúlyozta, hogy az egészségügyi világszervezet zöldség- és gyümölcsfogyasztási ajánlását Magyarország még nem érte el, a belföldi átlag kevéssel elmarad a napi 330-350 grammos értéktől. Ősszel különösen fontos az egészséges táplálkozás, az immunrendszer védelme – indokolta a kampány időzítését Ondré Péter, aki az önellátás erősítése miatt is fontosnak tartja a magyar alma népszerűsítését. Az almatermelők akkor fognak fejleszteni, ha van kereslet, és látják, hogy a fogyasztók szívesen vásárolnak magyar almát - mondta az AMC vezetője.    

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.